Győzelmi esélyt szalasztott el a Vasas és a Puskás Akadémia

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában két bennmaradásért küzdő együttes, a Vasas és a Puskás Akadémia is vezetett esélyesebb ellenfele otthonában, de mindketten csak egy pontot szereztek végül. A Békéscsaba kikapott a Haladás otthonában.

href=”http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=1043438″>Videoton FC – Vasas 2-2 (0-2)
Gólszerző: Géresi a 74., Nego a 78., ill. Remili a 14., Remili a 18. percben

Meglepte a Vasas a Vidit, az első 10 perc hazai lehetőségei után ugyanis az angyalföldiek a 14. percben megszerezték a vezetést, Berecz Zsombor labdájával Remili Mohamed tört kapura, majd a kapu közepébe emelt (0-1). A 18. percben megduplázták előnyüket a vendégek, Novák Csanád beadását követően Vida Máté passzolt Remilihez, aki 11 méterről kapura lőtt, Kovácsik kapus csak beleérni tudott a labdába, hárítania nem sikerült (0-2). Horváth Ferenc gyorsan változtatott, már a 28. percben lecserélte Pölöskei Zsoltot, és Filipe Oliveirát hozta be helyette. A folytatásban támadott a Vidi, de a második félidő derekáig nem tudta feltörni a Vasas védelmét. A 74. percben azonban megérkezett a szépítő találat, Oliveira jobb oldali beadását követően Géresi Krisztián levette a labdát, majd 7 méterről a hálóba lőtt (1-2). Négy perccel később érkezett az egyenlítés, Géresi bal oldali beadását követően Loic Nego elé került a labda, aki 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-2). A hajrában Tischler fejesét kivédte Hermány kapus, így a fordítás nem sikerült, a Vasas egy pontot vitt el a Pancho Arénából.

MTK Budapest – DVTK 0-0

Az első félidőben jó iramban kezdődött, mindkét fél előtt egy-egy helyzet alakult ki, majd visszaesett a színvonal, megszaporodtak a hibák. Az MTK a hajrában megszerezhette volna a vezetést, de Nikacs rossz megoldást választott a kapu előtt. A fordulás után egyik csapat sem vállalt kockázatot, kevés volt a helyzet, az akciók még a támadóharmad előtt elakadtak. Ahogy telt az idő, úgy csökkent a vállalkozó kedv, nem volt benne a meccsben a gól, és végül nem is ért el egyik csapat sem találatot, gólnélküli döntetlennel zárult a találkozó.

Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Gólszerző: Williams az 56. percben

Az első félidőben mindkét kapusnak akadt többször is dolga, de Király és Poleksic is jól látta el feladatát, így a kiegyenlített mérkőzésen gólnélküli állásnál érkezett el a szünet. A második félidőben a csabaiak hagyták ki az első helyzetet, majd David Williams lőtt kapufát. Az 56. percben az ausztrál légiós jobban célzott, igaz, nem volt nehéz dolga: a Németh Máriótól kapott labdát 7 méterről lőtte az üres kapuba (1-0). A hátralévő időben a csabaiak próbálkoztak becsülettel az egyenlítéssel, de mindhiába, a hazaiak megtartották az előnyüket, és begyűjtötték a három pontot.

Újpest FC – Puskás Akadémia 2-2 (0-1)
Gólszerző: Balogh az 58., Kabát a 92., ill. Fiola az 5., Csurko a 81. percben

Gyorsan vezetést szerzett a Puskás Akadémia, az 5. percben egy szöglet után nem sikerült felszabadítania a hazai védelemnek, Zsótér Donát jobbról beadott, az érkező Fiola Attila pedig 5 méterről a kapu közepébe továbbított (0-1). A félidő folytatásában mindkét oldalon adódtak kisebb lehetőségek, de komoly veszély nem alakult ki a kapuk előtt. A szünetben kettőt cserélt az Újpest, de az 55. percben a vendégek szerezhettek volna gólt: Kecskés Ákos buktatta a 16-oson belül Mészáros Karolt, a megítélt büntetőt Pekár László végezte el, de lövését Balajcza Szabolcs kivédte. Három perccel később egyenlítettek a hazaiak, egy bal oldali beadás után a csereként beállt Balogh Balázs fejelt 11 méterről a bal sarokba (1-1). A folytatásban többet tett a gólszerzésért a Puskás Akadémia, és végül sikerült is betalálnia, a 81. percben Castilion beadását követően Vjacseszlav Csurko 9 méterről emelt a kapu közepébe (1-2). Az Újpest a hétperces hosszabbítás második percében egyenlített, Heris jobb oldali beadását követően Kabát Péter átvette a labdát, két lövését is blokkolták, harmadszorra azonban hat méterről a bal felső sarokba bombázott, döntetlenre mentve az összecsapást (2-2).

Forrás: www.mlsz.hu – RSS