Győzelmi sorozatot építenének a Rozsomákok

Balogh Kornél klubelnök szeretné, ha már az idén kamatozna az a befektetés, amit a fiatalok jelentenek.

Nehézkesen, de néha azért hősies küzdelemmel álltak ki a jászberényi Rozsomákok egy-egy bajnokira tavaly a Divízió II-ben. Egy sikeres meccse azért volt a Wolverines-nek._MG_7157_GB Erre már talán lehet alapozni. A jászságiak idén ismételten Reggie Grahammal vágnak neki a szezonnak edzői fronton, aki egyébként bizonyította képességeit, hiszen tavaly ősszel, a junior bajnokságban a Young Guns United edzői stábjában is helyet kapott. Az alakulat pedig egészen az U19-es elődöntőig menetelt. Abban az együttesben azért voltak bőven jászberényi fiatalok, akik idén ismét a felnőttekkel készülhettek a Divízió II. megmérettetéseire.

Balogh Kornél klubelnök fontosnak tartja, hogy ők beépüljenek az együttesbe és majd a magját alkossák a Wolverines-nek. Egy biztos! A Rozsomákoknak idén minimum cél a rájátszás.

Fotók: Gémesi Balázs

Magyar Amerikai Football Szövetség: Korábban néha foghíjasan álltatok ki több meccsen, de talán a tavalyi szezonban már voltak látható jelei a létszámnövekedésnek. Érezhető volt-e ez az elmúlt időszakban?
Balogh Kornél: Kívülről biztosan torzított a tükör, de 2017-hez képest tavaly egyáltalán nem volt növekedés, sokkal kevesebben voltunk, mint az azt megelőző évben. Ellenben a teljes átalakulás és generációváltás viszont már tavaly megkezdődött. Visszavonult mind a 4 defense csapatkapitányunk, 12 darab U19-es játékos játszott a szezonban a felnőtt csapatban, ahol a mérkőzések felén 22-23 emberrel álltunk ki. Emellett a hazaikon sem léptük át a harmincas korlátot. Szerettük volna lefektetni az új alapokat, idén kiderül, mennyit tudunk ebből a befektetésből kamatoztatni.

_MG_3472_GB

MAFSZ: Milyen a keret összetétele?
B.K.: A Jászságban sem megy másképp, mindenki egy évvel idősebb és tapasztaltabb. Természetesen idén is van, aki tavalyhoz képest hiányzik, visszavonult, eligazolt. Nagy eredmény, hogy Csulik Tamás úgy néz ki végleg Finnországba tette át székhelyét, amire mindannyian büszkék lehetünk. Vannak új igazolásaink is, General Managerünkkel a hiányposztok feltöltésére próbáltuk a holtszezont kihasználni! Az Eagles HFL csapatából érkezett haza nevelőegyesületéhez Harkai Szabolcs, valamint a védelem rutinját jött erősíteni, a minden poszton (is!) bevethető Csontos Zoli, akivel már 10 éve is vérre menő harcokat vívtunk, csak akkor még egymás ellen.

_DSC2358_GB

MAFSZ: Tavaly azért sikerült egy győzelmet szerezni a bajnokságban. Mit gondolsz, miben kell főleg fejlődnötök a tavalyi szezonhoz képest?
B.K.: A tavalyi egyetlen győzelmünk, egy jelenleg is élő veretlenségi sorozat első állomása, amit folytatni szeretnénk egészen a Divízió II. döntőjéig! Fejlődnünk még 50-60 ember leigazolásában, és azok csapattá kovácsolásában kellene leginkább. A többi mind megvan jelenleg is ahhoz, hogy jó csapat legyünk!

MAFSZ: Idén is tagja lesz az edzői stábnak Reggie Graham?
B.K.: Természetesen senki nem tud csodát tenni egy nap alatt –kivéve, aki 6 nap alatt teremti meg a világot, vagy John Gruden- Coach G egy rendkívüli futballtudással megáldott ember, aki új rendszert hozott és minden nap szükséges hozzá a tanulás és felkészülés, különben elveszünk. Juniorban, az alapszakaszban 6 pontot kapott összesen a védelmünk, ezt próbáljuk megvalósítani a felnőttben is. Coach G mellett Pat Ogunji lesz a védelem vezére. Biztosan fogunk sok-sok meglepetést okozni!

_MG_3405_GB

MAFSZ: Milyen célokkal vágtok neki a Divízió II-nek idén?
B.K.: Szeretünk mindenkit, meg világbéke! A futball, olyan mint a karácsony! Jobb adni, mint kapni! Céljaink között szerepel, hogy mindenkinek jó sokat adjunk! A rájátszás kötelező, a többi meg majd érkezik, ha megdolgozunk érte!

A Wolverines alapszakaszi mérkőzései 2019-ben, a TD Store Divízió II-ben:
03.17.: CFS Guardians (o)
04.13.: Diósd Saints (i)
04.20.: Szombathely Crushers 2 (i)Ű
05.11.: VSD Rangers (i)
06.02.: Miskolc-Szirmabesenyő Renegades (o)
06.16.: Tatabánya Mustangs (o)

401421_10150593777816242_2071271301_nAlapítás éve: 2016
Hazai pálya: Kelep Field, Jászberény. Gorjanc Ignác Sétány.5
Edzői stáb: Reggie Graham, Pat Ogunji, Pethő Ferenc, Bugyi Máté, Balogh Kornél, Harkai Szabolcs, Kövér József,
Távozók: Csulik Tamás, Fülöp Gábor, Fehér Tamás,
Érkezők: Harkai Szabolcs, Csontos Zoltán, Bota István, Gajdács Róbert

Forrás: http://mafsz.org – RSS