Győzni tudott első BL-meccsén az MTK Hungária

A magyar bajnok MTK Hungária 2-0-ra győzött a koszovói Hajvalia ellen a női labdarúgó Bajnokok Ligája hazai selejtezőcsoportjának első fordulójában.

A kék-fehérek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszott összecsapáson a gól nélküli első félidőt követően Szabó Zsuzsanna, valamint a csereként beállt Méry Rita találatával nyertek. Az első félidőben a vendégek nem jelentettek veszélyt az MTK kapujára, a kék-fehérek jóval többet birtokolták a labdát, de akcióikat nem sikerült pontosan befejezniük, ezért a 60. percig kellett várni a vezető góljukra. Ekkor Csányi Diána indításával Szabó Zsuzsanna tört kapura, és helyezett a hálóba (1-0). A mérkőzés végéhez közeledve a koszovóiak is kialakítottak két nagy lehetőséget, Varga Lucának kellett nagyokat védenie. A 83. percben a születésnapos Méry Rita lőtt a kapuba Papp Dóra beadását követően, így alakult ki a 2-0-ás végeredmény.

A csoport másik mérkőzésén az előző idényben nyolcaddöntős kazah BIIK-Kazygurt 2-1-re verte a portugál Sportingot a III. kerületi TVE pályáján. Az MTK a pénteki második fordulóban a Sportinggal mérkőzik. A kvartett első helyezettje, továbbá a tíz csoport legjobb második helyezettje jut a legjobb 32 közé.

Női Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló:
MTK Hungária FC – WFC Hajvalia (koszovói) 2-0 (0-0)
MTK: Varga L. – Tóth B., Turányi, Demeter, Pinczi – Hummel-Smuczer (Farádi-Szabó, 57.) – Nagy L., Csányi, Palkovics, Szabó Zs. (Papp D., 73.) – Oláh A. (Méry, 57.)
HAJVALIA: Baldwin – Elezaj, Haxha, Smitaité, Curraj – Kasrati – Bajra (Halilaj, 57.), Krasniqi, Musa (Shala, 49.), Rama (Gjegji, 35.) – Bajramaj
Gólszerző: Szabó Zs. (1–0) a 60., Méry (2–0) a 83. percben

BIIK-Kazygurt (kazah) – Sporting CP (portugál) 2-1 (1-1)

Az MTK további mérkőzései:

Augusztus 25., péntek:
Sporting CP – MTK Hungária FC 17.00

Augusztus 28., hétfő:
MTK Hungária – BIIK Kazjgurt 17.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS