Gyulai Miklós szerint a magyar atléták idei kis lépései jövőre hozhatnak eredményt

„Amikor megtudtuk, hogy ide jöhet a nagy seregszemle, akkor már rögtön a következő nap érezhettük azt, hogy megbolydult az élet, és nagyon sokan elképzelték magukat az akkor még terveken sem lévő atlétikai stadionban. Ez a kilenc nap augusztus végén megmutatta, hogy az álmodozás, az elképzelés és amikor dolgozni kellett érte, az nem volt hiábavaló, mert tényleg nagyon komoly erőket mozgósítottak” – mondta az M4 Sportnak Gyulai Miklós a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, amely a hagyományos évzáró MASZ Gálának adott otthont. Hozzátette, nagyon fontosnak tartja azoknak a sportolóknak, edzőknek és felkészítőknek a köszöntését, akik a hazai atlétikai világbajnokság sikeréért és magas színvonaláért dolgoztak a pályán.

A sportvezető azt is elárulta, hogy a budapesti vb volt a hazai szövetség 126 éves történelmének a legfontosabb feladata, de azt is meg kellett érteniük, hogy ez nem a végcél, hanem egy lehetőség a tehetséges fiataloknak a bemutatkozásra. Elmondása szerint a vb legfontosabb hagyatéka, hogy ősszel rengeteg gyerek döntött a sportág kipróbálása mellett, mivel a tv-képernyőn keresztül követték az atlétikát.

Gyulai kiemelte a magyar válogatott kis-lengyelországi sikerét a csapat Európa-bajnokság második vonalában, amelyet „toronymagasan nyert”, ezzel kvalifikálta magát a kontinens legjobb 16 csapata közé – ezt eddigi fennállása során mindössze kétszer tudta véghez vinni.

„Ezek az apró pici lépések, amiket idén megtettek, olyan lendületet és motivációt tudnak adni az előttünk álló időszakra, ami az én reményeim és várakozásaim szerint a következő esztendőben kifogja hozni azokat az eredményeket, amikre ez a társaság, ez a generáció képes” – zárta gondolatait a MASZ vezetője.

A gálán átadták az év női és férfi atlétájának járó elismerést, amelyet Krizsán Xénia és Halász Bence vehetett át.

„Teljesen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mivel ez volt pályafutásom legnagyobb sikere, és egy ilyen felkészülés után azt várom, hogy a jövő év sokkal jobb legyen” – hangsúlyozta a vb-n negyedik hétpróbázó, Krizsán Xénia.

„Az egész verseny nagyon jó hangulatban telt, amilyen feszültséget, stresszt és izgalmat az előtte lévő két-három napban éreztem, azt viszont nem kívánom senkinek. Még aludni is nehéz volt, mert egyszerűen olyan nyomást éreztem magamon. Ezt nehéz volt elviselni, de végül kiderült, hogy tudom kezelni” – fogalmazott Halász Bence vb-bronzérmes kalapácsvető.

A sportolók mellett az M4 Sport csatornaigazgatóját, Székely Dávidot is elismerésben részesítette a hazai szövetség.

„Nagyon különleges helyzetben voltunk, hiszen mégiscsak a rendező ország közmédiája vagyunk, és ezt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a hazai szervezők is egyértelműen fontosnak érezték, és segítették mindenben a munkánkat” – mondta Székely Dávid, megjegyezve: bár ez a díj névre szól, mégis az egész MTVA-é a siker. Emellett megerősítette Gyulai Miklós gondolatait a vb hagyatékát illetően, és reméli, hogy a közmédiának több magyar emberrel sikerült először vagy újra megszerettetnie az atlétikát.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa, a Nemzeti Atlétikai Központ még kidolgozás alatt álló üzemeltetési koncepciójáról szólva kiemelte: „egy az emberektől elzárt, szennyezett ipari terület helyett a belvárosnak a déli részén most egy olyan varázslatos sportsziget alakul ki, ami szerintem nagyban hozzájárulhat az atlétika sport fejlődéséhez. A terveink között szerepel az is, hogy más olimpiai sportágakat is megszólítunk majd ebben a sportkomplexumban, és már az elejétől kezdve nagyon fontos szempont, hogy a szabadidősport, a hétköznapi hősök is megjelenhessenek ebben a létesítményben. Akkor biztos, hogy olyan hagyaték marad ezután a világbajnokság után, amire mindenki büszke lehet” – jelentette ki.

Írta a Magyar Hírlap