Gyulay: Hogy mi kell a Hungaroringnek? Dózer!

F1

2015. július 23. csütörtök, 16:59

Hatalmas változások várnak a magyar F1-es pályára a következő években. A Hungaroring Zrt. elnöke szerint ha minden a tervek szerint halad, a jól ismert vonalvezetésen kívül szinte minden átalakul.

Gyulay Zsolt csütörtökön a Hungaroring utcanév-táblájának hivatalos átadásán beszélt a pálya jövőjéről. Elmondása szerint minden korábbinál nagyobb átalakításokra van szükség ahhoz, hogy biztosítsák a Formula-1 hosszú távú maradását, amihez nagyjából 25 milliárd forint áll rendelkezésükre, és az újítások szeptemberben egész biztosan elkezdődnek.

„A fejlesztési koncepció már elkészült, és most azon dolgozunk, hogy mindez meg is valósuljon.  Nem olyan fejlesztésről van szó, amit egy pillanat alatt meg lehet csinálni, hanem az egész szakaszokban fog megtörténni, hiszen jövőre augusztus 7-én futamot is kell rendeznünk” – mondta Gyulay azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett.

 IMG_3575

„Figyelembe kell vennünk, hogy amikor 1985-ben ez a pálya felépült, sem tervrajz nem készült, sem a csatornahálózatot nem építették ki megfelelően.  Gyakorlatilag újra kell csinálni mindent. Mindig azt kérdezgetik, hogy mit építünk át, de a felmérésünk alapvetően most azt állapította meg, hogy egy az egyben dózerelés kell.”

„Hogy mi az, ami megmaradhat? A pályacsík maradhat meg, amit a nemzetközi mezőny szeret és elfogad – ezen nem kell változtatni. Szeptemberben mindenképpen megtörténik az újraaszfaltozás és az új rázókövek elhelyezése. Ennyi a minimum, ami a 20-25 milliárdos fejlesztésből nagyjából 700 milliós tételt jelent. Ez érzékelteti, hogy mekkora változásokra is van szükség.”

A fejlesztési koncepció három részből áll. Tartalmaz új látogatóközpontot, ami a nézők jobb kiszolgálását segíti, valamint sportszakmai fejlesztéseket is, amelyekbe új a versenyirányítási központ, közműhálózat és kommentátorállások is beletartoznak. Nem titok, hogy az ausztriai pálya példaként áll előttünk. A harmadik elemet pedig egy olyan komplexum létrehozása jelenti, ami más sportágak befogadására is alkalmas, mint például a triatlon, a kajak szlalom és a hegyikerékpár, amelyek számára regionális központ lehetne a helyszín.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: