Gyulay Zsolt tíz aranyérmet remél Párizsban

Képekkel, statisztikákkal, interjúkkal illusztrált könyv jelent meg az 1989 nyarán alapított Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) első 33 évéről.

SOSZ
S. Tóth János, Schmitt Pál, Deutsch Tamás, Kiss Imre, Gyulay Zsolt és Baji Balázs. Fotó: Róth Tamás / MOB-Média

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Nagy Béla Programja támogatásával megjelent kiadványt csütörtökön, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában mutatták be. Az eseményen Deutsch Tamás, a SOSZ jelenlegi vezetője mellett a szövetség első elnöke, Kiss Imre, valamint Schmitt Pál korábbi MOB-elnök, köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, Gyulay Zsolt, a MOB jelenlegi első embere és Baji Balázs, a Nemzetközi Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese beszéltek a könyvről és a SOSZ szerepéről a magyar sportban.

„Szimbolikus napot választottunk, hiszen a 33. nyári olimpiai játékok 330 nap múlva kezdődik Párizsban és a SOSZ eddigi történetét bemutató könyv az első 33 esztendejét 1989-től 2022 végéig, 2023 elejéig terjedő időszak történéseit foglalja össze” – jelentette ki Deutsch Tamás.

„Nagyon egyszerűen hadd fogalmazzak úgy, hogy egy nagyon jó könyv született. Ez egy érdekes könyv, egy olvasmányos könyv, ebben jó történetek szerepelnek. Izgalmas korrajz, ami megrajzolta 1989-től 2023-ig az egész magyar sport történetét.”

A 244 oldalas kötet olimpiai ciklusokon át haladva veszi át a SOSZ eddigi történetét, statisztikák mutatják be többek között az egyesületek számának alakulását, ezen túl pedig interjúk is olvashatóak benne többek között Schmitt Pállal, Mesterházy Attilával, a SOSZ harmadik elnökével, Kiss Imrével, valamint Szabó Tünde korábbi sportállamtitkárral is.

A csütörtöki sajtóeseményen Kiss Imre és Schmitt Pál felidézték a SOSZ megalapításának körülményeit. Kiss Imre hangsúlyozta, hogy a változó világban, a rendszerváltás küszöbén, a sportfinanszírozás megváltozásakor, amikor rengeteg sportoló került az utcára, akkor határozott úgy 12 kiemelt egyesület, hogy megalapítja a SOSZ-t. A szövetséget 12 éven át irányító Kiss Imre azt is elárulta: a 12 nagy egyesület 1989 júniusában döntött úgy, hogy Schmitt Pált támogatja a MOB elnöki pozíciójárt Aján Tamással szemben. 

Schmitt Pál azt hangsúlyozta, hogy az egyesületek, szakosztályok szerepe kiemelten fontos, mivel ezek vannak a legközelebb a sportolókhoz.

Gyulay Zsolt, a MOB jelenlegi vezetője a SOSZ munkájának és szerepének méltatása mellett a jövő évi párizsi olimpiáról is ejtett szót, mint mondta, Magyarországnak 50 kvótája van már a párizsi játékokra. Kiemelte, hogy a szerepléssel kapcsolatban ő optimista és tíz aranyérmet remél.

Forrás: MTI / olimpia.hu

Post Views: 2

JochaPress