Haas: Azt csinálunk, amit akarunk

F1

2016. augusztus 12. péntek, 14:50

Az újonc F1-es istálló egyetlen pilótára sem fog várni, legyen a neve akár Button, akár Massa – 2017-re készülnek gőzerővel, de még idén bemutatnak egy jelentősebb fejlesztést.

A Haas 2017-es pilótáiról egyelőre semmit sem tudni, lehet érveket és ellenérveket is sorolni Esteban Gutierrez, de Romain Grosjean maradásával kapcsolatban is. A piacon lesznek, lehetnek olyan elérhető versenyzők, mint Jenson Button, Felipe Massa, Valtteri Bottas, Sergio Perez, vagy Kevin Magnussen, az újonc istálló azonban egyikükre sem fog várni.

Haas_6

“Nem hiszem, hogy túl sokáig fogjuk ezt húzni, mert kockázatos” – mondta a pilótakérdésről Günther Steiner csapatfőnök. “Jobb, ha tudod hogy hol tartasz, mintha bizonytalanságban lennél. Elég biztosak vagyunk abban, hogy Monza után megmondhatjuk, hogy mi a helyzet. Azt csinálunk, amit akarunk, ez biztonságot ad a csapatnak és mindenki nyugodtan koncentrálhat a következő évre.”

A csapat már bevallottan 2017-re figyel, ennek ellenére Szingapúrban egy új csomagot mutat be – igaz, ezt már a szezon elején fejlesztették. “Ezeket az elemeket március-április körül fejlesztettük, csak később kerültek legyártásra. Nem akartuk siettetni, mert a gyártással minél inkább fel akartunk készülni a következő szezonra.”

“Ahogy mindenki tudja, a második szezon nehezebb, mint az első, de mindent megteszünk azért, hogy a lehető legkevesebb hibát kövessük el. Mindenki arra vár, hogy azt mondja: ‘mi megmondtuk’, ezt el akarjuk kerülni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS