Haas: Egyelőre nem kell harmadik pilóta

F1

2015. december 24. csütörtök, 10:52

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Az amerikai F1-es csapat fedélzetén már ott van két tapasztalt pilóta, de az alakulat főnöke úgy véli, nem kell sietni azzal, hogy megnevezzék, ki fogja segíteni őket tartalékként.

Romain Grosjean és Esteban Gutierrez személyében a Haas csapata már az ősz folyamán bejelentette, kik fogják kormányozni a Ferrari-motoros autókat 2016-ban, de az még kérdés, hogy ki lesz az, aki tartalékpilótaként segítheti a versenyzők munkáját. Az újonc gárda azonban nem akarja elsietni a döntést – Günther Steiner csapatfőnök szerint egyelőre nem is szerepel a terveikben, hogy újabb pilótával bővítsék gárdájukat.

„Nem, még nincs erről szó” – nyilatkozta az olasz a harmadik pilóta kérdéséről a GPUpdate.net-nek. „Talán valamikor a jövőben sor kerül majd rá, és ezt a talánt kihangsúlyoznám. Se azt kell mondjam, hogy közeljövőben nem lesz dolgunk tartalék-, vagy fejlesztőpilótákkal.”

„Egy meredek hegyet kell megmásznunk, és nem akarjuk, hogy bármi is megzavarjon minket ebben. Sokan megtették már ezt egy GP2-es, vagy egy GP3-as csapattal, mi pedig nem fogunk hasonlót csinálni” – tette hozzá Steiner. Nemrég az európai F3-ban versenyző Charles Leclercet említették meg a hírek, mint a Haas tesztpilótáját, de a csapatfőnök sietetett cáfolni az értesüléseket: „Ő nincsen velünk” – zárta rövidre mondandóját az olasz.

Forrás: www.formula.hu – RSS