
Az egyik fél szerint igen, a másik viszont kétkedik. Arról van szó, hogy az év utolsó világbajnoki futamán lebénult az időmérő rendszer, ami egy világbajnoki sorozat esetében elég komoly hátráltató tényező. Főleg akkor, ha ezt a sportot nem gólra, nem pontra, hanem másodpercre játsszák. A történet valamikor tavaly év vége felé kezdődött, akkor döntöttek úgy az illetékesek, hogy szerződést bontanak azzal a céggel, amelyik hosszú éveken át felelt a rali világbajnokság időméréséért és érkezik a helyükre egy másik. A kirúgott csapat a belga Stage 1 Technology volt, a friss hús pedig egy spanyol cég, a SIT. Többen már akkor sem értették, hogy miért kell ezen a fronton változtatni, hiszen nem voltak gondok ezzel a szegmenssel, de az új promóter így döntött, hát legyen. A Stage 1 emiatt bezárt, hiszen a bevételeik száz százaléka abból származott, hogy időt mérnek a WRC versenyein. Az újonnan érkező SIT már a Montén komoly problémákkal küzdött, nem jöttek a szokásos részeredmények (split) a gyorsokról, ami nélkül simán lehet teljes értékű raliversenyt rendezni, de a fanatikus szurkolók megszokták ezt, így véres szájjal azonnal követelték a SIT kirúgását és a Stage 1 rehabilitálását. A szezon további versenyein is folyamatos problémák jelentkeztek, sokszor lehetetlen volt követni az időeredményeket, de a legnagyobb blama éppen a szezon utolsó futamán következett. A Wales Rally GB céldobogóján már a teljes világbajnoki mezőny átgurult, sőt, sok autó már a parc fermében pihent, de még mindig nem volt hivatalos eredmény a hivatalos honlapon. Persze a WRC mezőny annyira nem volt népes, hogy manuálisan ne lehetett volna megoldani a menetlevelek feldolgozását, így vasárnap késő estére csak meglett a végeredmény. A WRC-vel párhuzamosan zajló brit bajnoki futam versenyzőinek azonban három napot(!) kellett várniuk arra, hogy legyen végeredménye a versenyüknek, ami a szervezők szerint (és szerintünk is) elfogadhatatlan. A SIT szerint nagyon komoly hacker támadás érte a rendszerüket, amit még akár el is hinne az ember, de nem úgy, hogy végigszenvedtük a teljes szezont és láttuk, hogy a spanyolok mennyire dilettáns módon menedzselik az egész rendszert.
Az autosport.com megkereste az érintetteket, elsőként a rendezők vezetőjét, Andrew Coe-t kérdezték a helyzetről. Coe szerint „ha igaz, amit mondanak a hackerek támadásáról, ami egyáltalán nem szokatlan dolog egy kiemelten fontos sportrendezvény esetében, akkor nagyon fontos, hogy a SIT bizonyítékkal szolgáljon, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtettek a rendszer biztonságának érdekében. Az is érdekes számunkra, hogy mit tanultak ebből az esetből, mi az amit a jövőben hasznosíthatnak, hogy elkerüljék a hasonló eseteket. Mi 100 000 fontot (~35 millió forint) fizettünk a SIT-nek, mert a WRC promótere előírja, hogy velük dolgozzunk, úgy gondolom, hogy egy ekkora összeg kifizetése után joggal várjuk el, hogy ne történjen hasonló.” Coe ezek után hozzátette, hogy még mindig várják a SIT hivatalos magyarázatát a történtekre és egy bocsánatkérésre is számítanak.
A SIT főnöke, Pedro Cieza ragaszkodik a hacker-sztorihoz és elmondta, hogy „kapcsolatba léptek a brit és a spanyol rendőrséggel is, de feljelentést tettek Németországban, mert a központi szerverük ott található”. Cieza szerint „profi hackerek támadtak, kifinomult módszerekkel”, ennek ellenére a versenyzők aktuális pozícióját jelző gps alapú rendszerhez (tracking system) nem tudtak hozzáférni, ami az eset egyetlen pozitívuma. Ez a rendszer a versenyzők biztonsága miatt különösen fontos, egy baleset esetén ugyanis a beavatkozók pontosan látják a baleset helyszínét, nem kell keresgélniük a bajba jutott párost egy huszonpár kilométeres szakaszon.
A csapatok képviseletében a VW Motorsport főnöke, Jost Capito nyilatkozott: „Ez elfogadhatatlan. Nem tudom, hogy milyen biztonsági rendszerrel dolgoznak, de azt tudom, hogy nem jóval. Az ilyen támadások rendszeresek manapság, egy szolgáltatónak fel kell készülnie ilyen esetekre. Ez egy világbajnoki sorozat, ezért megengedhetetlen. Úgy gondolom, a Forma 1-et sokkal több támadás éri és mégsincs soha hasonló probléma náluk. Szeretném azt mondani, hogy ez jövőre biztosan lesznek pozitív változások az időmérésben, de nem tudom, mert az egész szezonban kértük ezt és mégsem történt semmi, nem vagyok bizakodó.”
Az eredeti cikkhez kattintson ide!



