Hajnal a BL mostani rendszeréről: „Igazságtalan” – a többi magyar csapatra is szükségük lenne az előrelépéshez

A Tobol elleni visszavágóról

– Minden meccs előtt van bennünk egy egészséges mérkőzésláz, és amikor ekkora a tét, akkor az izgalmi fok is mindig magasabb. Minden részletre figyelünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk, de ha elkezdődik a meccs és a pályán kívül vagy, arra már nincs ráhatásunk, a játékosok kezében van a sorsunk, de bízunk benne, hogy közösen elérjük majd a célunkat – kezdte a Sportrádió Hazafutás című műsorában Hajnal Tamás, majd az első meccs tapasztalatairól is beszélt. – Nagyon hasznos tud lenni egy ilyen meccs, hiszen testközelből láttuk az ellenfelet, a játékosaink is megismerhették a közvetlen riválisainkat. Sok tanulságot le lehet vonni, lehet elemezni és korrigálni a hibákat, igyekszünk majd ezeket nem újra elkövetni. Ilyen meccs és ilyen, gólnélküli eredmény után sokan mondhatják, hogy nem történt semmi, de a szerzett tapasztalatok nagyon fontosak, amiket szerdán használni szeretnénk.

A hosszú utazásról Kazahsztánba

– Nagyon nehéz júliusban csúcsformába kerülni, amikor a felkészülés végén vagyunk. Tétmeccs nélkül a szezon legfontosabb meccse vár ránk, ez az elmúlt években is óriási kihívás volt, de ez van, el kell fogadni. A maximumot kell hoznunk és megoldani a feladatot. Ami azonban még az utazásnál is nehezebb volt, hogy a kazah meccs előtti két napra megvolt az előre meghatározott ritmusunk, a csapat programja, ezt követően hétfő hajnalban szóltak a légitársaságtól, hogy korábban kell kimennünk a repülőtérre. Ez azt eredményezte, hogy a hétfői, budapesti edzést lemondtuk, végül az indulásunk nem is változott, de sok mindent borított a programváltozás. Ez is nagy befolyással volt arra, hogy a frissesség, a csapat élessége nem volt az igazi. Egy négyhetes felkészülés végén egyetlen csapat sincs topformában, ehhez kellenek a meccsek, tétmeccsek.

A BL-sorsolásnál az első és a második fordulóban is kiemelt csapat lett a Fradi, de nem kevés ez egy kicsit?

– Ahhoz, hogy ilyen téren előre tudjunk lépni, a többi magyar csapatra is szükségünk lenne. Az UEFA rangsorában a koefficiens pontok számítanak, így minden csapat sikere számít. Ha több csapat lenne sikeres a nemzetközi porondon, akkor lehet, hogy nem az első körben, hanem a másodikban kellene kezdenünk. A szomszédos országok közül is csak a második vagy akár a harmadik körben kapcsolódnak be a csapatok. A magyar labdarúgás érdeke, hogy több csapat legyen sikeres nemzetközileg, ezáltal tud a bajnokságunk is előre lépni és ennek eredménye lesz az, hogy a mindenkori bajnok nem az első körben indul, hanem később. Ez közös érdek.

Hol helyezkedik el a Fradi az európai focitérképen?

– A közép-európai régióban olyan vezető szerepet töltünk be, amit a konkurencia is nagyon elismer. Visszajutottunk a futballtérképre, de tudni kell, hogy minden siker nüanszokon múlik, nem szabad azt magától értetődőnek venni. Nem jön magától, minden évben alázattal, szorgalommal kell nekivágni a céloknak. A Fradi mint brand nagyot nőtt az elmúlt években, a játékosok esetében is vonzóbb név lett a Ferencváros, de még mindig van olyan egy játékos megközelítése során, hogy ő nem az első vagy a második lehetőségként tekint ránk, ennek ellenére óriásit nőtt az elismertségünk. Ez az a szint, ahol mondjuk van a Dinamo Zagreb, a Crvena zvezda, a Slavia Praha vagy a Ludogorec, ezt a pozíciót elérni és tartani is óriási lépés.

A cél egy erős BL- vagy EL-csoportkör, vagy pontokat gyűjteni az EKL-ben?

– Amikor nekivágunk, akkor az a vágyunk, hogy az 52 induló csapatból benne legyünk abban a négyben, amely a selejtezőkből jut el a BL-csoportkörbe. Ennek kicsi az esélye, ezt mindenki tudja. Sportolókként, ha elindulunk, akkor a legmagasabb célokért szeretnénk küzdeni, szeretnénk a BL-ben indulni, ami presztízsben, szakmailag és anyagilag is vonzóbb, de tudni kell értékelni minden európai csoportkört, mert szakmailag és presztízs szempontjából mindháromnak megvan az értékrendje. Az AS Roma esete is mutatja, hogy a Konferencia Ligát is mindenki komolyan vette, főleg tavasszal. Ott lehet több esélyünk koefficienspontokat szerezni. Valamelyik csoportkör elérése nagyon fontos lenne.

Csak a negyedik kör után jöhet a BL-főtábla. Igazságtalan ez a rendszer?

– Lépésről lépésre kell haladnunk. Igazságtalan, mert az UEFA elitkörnek tekinti a BL-t, ami már nem csak a bajnokokról szól. Indulhat a harmadik, negyedik, az EL-győztes, később pedig a régebbi sikerek alapján is a csapatok. A feladatunk nem lesz könnyebb, de a sportban ez is a szép, hogy lehetetlen dolgokat próbálunk megoldani, felnőni a feladathoz, ami még egy olyan reális határok között van, ahol nem lehetetlent kérünk. Úgy állunk hozzá, hogy a majdnem lehetetlent is sikerüljön elérnünk. Tudni kell, hol van a helyünk, mik a lehetőségeink, mik az erényeink, de szeretnénk borítani a papírformát.

Csercseszovról

– Nagyon bízunk benne, hogy közösen sikeresek leszünk. Emberi és szakmai oldalról is olyan csapatot rakott össze, ami olyan érzést kelt, hogy hosszútávon is sikeresen tudunk együtt dolgozni.

A Fradi célja a következő szezonban

– A cél továbbra is az, hogy domináljunk a bajnokságban, újra bajnoki címet szerezzünk, de tudjuk, hogy erős riválisaink vannak, akik azért dolgoznak, hogy letaszítsanak bennünket a trónról. Nagy változások történnek különböző kluboknál, ezért kiélezett, izgalmas bajnokságot várok, de csak magunkra koncentrálunk. Ha ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, akkor jó esélyünk van a címvédésre, de nagyon tiszteljük az ellenfeleket, és tudnunk kell, hogy egyre nagyobb kihívás a bajnoki cím évről évre.

A nemzetközi foci sűrű versenynaptáráról

– Az egész világra jellemző, hogy rohanó, gyors, intenzív lett, ahol nagyon fontos lenne az egyensúlyt megtalálni, kicsit leengedni, pihenni, majd újra maximális teljesítményt nyújtani. A fociban extrém a helyzet, mert a fizikai terhelés, a sok utazás mellé mentális terhelés is párosul. Nem látni, hogy bárhol bárki is hallgatna ezekre a hangokra, amik a játékosoktól érkeznek, száguld tovább a vonat.