Hajnal Adrienn és Peák Barnabás az új időfutam bajnokok!

A 2018. évben is a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület által a Magyar Kerékpáros Szövetség égisze alatt megrendezett Egyéni Időfutam Országos Bajnokság 200 körüli résztvevővel, sikeresen lezajlott június 28-án csütörtökön, a Bocskaikert melletti országúton. A versenyen a hazai klubok színe-java felvonult, a versenyszám legjobbjaival. Az időjárás mondhatni kegyes volt, igaz egész nap borult volt az ég, enyhén szemerkélt is az eső a délutáni órákban, de az igazi vízibiciklizést most megúszta a mezőny. A verseny lebonyolítása gördülékeny volt, hála az összeszokott szervezőgárdának.

10 órakor az U13 korcsoport versenyzői kezdték a napot, és fél 4 körül járt már az idő, mikor az utolsóként indított Felnőtt férfi (Elit) kategória résztvevői is befejezték a futamot. Hosszú nap volt, de szép eredményekkel zárult! 10 igazolt és 4 amatőr kategóriában hirdettünk eredményt, és bajnoki címet! A helyezetteknek járó érmeket, valamint a bajnoki mezeket dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke, és Vízer Barnabás főtitkár adták át.

Az MKSZ Versenybírói Testülete által a több mint 25 éve bíráskodó versenybírók elismerése céljából alapított emlékérmet vehette át Andó János; a kitüntetést Verebélyi Lajos, az OB vezető versenybírója adta át (Vadas Gábor, a másik díjazott nem tudott jelen lenni).

Az eredményekről elmondható, hogy csapatszinten a KSI SE és a KONTENT-DKSI szerepeltek a legeredményesebben, hiszen a KSI 7 dobogós helyet (2 bajnoki címet), míg a KONTENT-DKSI 5 dobogós helyet (3 bajnoki címet) szerzett. A SZINGO-Fehérvár eredménye 3 dobogós hely (2 bajnoki cím), míg a Pannon Cycling Team, a Szekszárdi SZKE, és a Hungaro Fondo is 2-2 dobogós helyezéssel zárták a napot!

Részletes eredmények, fotók hamarosan!

U13
1, PAKOT András Gusztáv (Kőbányai Torna Club SE)
2, HANCZ Tamás (SZENYOR KERÉKPÁROS SZABADIDŐ SE)
3, LERNYEI Samu (Hungaro Fondo)

WU15
1, KŐSZEGI Bianka (KSI SE)
2, FISCHER Fanni (Hungaro Fondo)
3, SÁRY Boglárka (KSI SE)

U15
1, MAGYAR Gergő (Győri Atlétikai Club)
2, BÁN Benedek (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
3, SZEGEDI Marcell (KSI SE)

WU17
1, KOVÁCS Judit (KONTENT-DKSI)
2, TIRCSI Andrea (KSI SE)
3, NEUBAUER Eliza (SZINGO-Fehérvár)

U17
1, SZIJÁRTÓ Zétény (KONTENT-DKSI)
2, MÉSZÁROS Bence (KSI SE)
3, HÁJOS Dániel (BVSC-Zugló / Budapest)

WU19
1, HIDEG Nóra (SZINGO-Fehérvár)
2, BUZSÁKI Virág (Pavé Cycling Academy / Budapest)
3, HONOS Csenge (KSI SE)

Amatőr női
1, KÁRPÁTI Andrea (Budapest)
2, ŐSI Eszter Aliz (Vác)
3, JÓZSÁNÉ ROMÁN Szilvia (Csepel-szigeti Kerékpáros Triatlon SE)

Amatőr master 3
1, BALÁS Attila (ZENGŐ SE Hosszúhetény)
2, BALOGH Lajos (Sólyom Team SE)
3, RÉVÉSZ Gábor (Szeged)

Amatőr master 2
1, RÁKÓCZI Viktor (SZINGO-Fehérvár)
2, HORVÁTH Ákos (Sólyom Team SE)
3, SZABÓ Ferenc (Balmazújváros)

Amatőr férfi (19-39)
1, JÁNOKI Ádám (Polythlon ETK / Vác)
2, TÓTH Norbert (SAXUM KSC)
3, HRENKÓ Norbert (NYKSE / Nyíregyháza)

Felnőtt női
1, HAJNAL Adrienn (FTC/Budapest)
2, KIRÁLY Mónika (SC. MICHELA FANINI)
3, ARANY Gitta (KONTENT-DKSI)

U19
1, FORRAY András (KSI SE)
2, GENZLER Tamás (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
3, MÉSZÁROS Ábel (KONTENT-DKSI)

U23
1, VALTER Attila (Pannon Cycling Team)
2, ANDRÁS Vince (Dr. Bátorfi-Agria  KTK/Eger)
3, DINA Dániel (Pannon Cycling Team)

Felnőtt férfi
1, PEÁK Barnabás (KONTENT-DKSI)
2, FEJES Gábor (Cyklisticky Klub Spartak Tlmace)
3, PELIKÁN János Zsombor (MyBike-Stevens)








Forrás: www.bringasport.hu – RSS