Hajókázás a Rabszolgályával

P1000374

Az Óbuda Sportegyesület májusi “Rabszolgályázásán” összesen 191 gyermek és 29 felnőtt kísérő vett részt.

A III. kerület sportéletének két aktivistája – Horváth „Indián” Pál és fia Horváth Péter „Indi” – még 2011-ben felajánlotta a kerületben lévő oktatási intézményeknek, hogy az óvodásokat és az alsó tagozatos gyermekeket elviszi hajókázni a Dunán a maguk  által készített hajón.

A Gyermeksziget Montessori Óvoda Mosolygó Tagóvoda abban a szerencsés helyzetben volt, hogy 2016. május 19-20-án már ötödször vehetett részt a hajókázáson. A 2011/12-es és a 2014/15-ös tanévben is kétszer volt lehetősége óvodásainknak a „Rabszolgályázásra”, ebben a tanévben egyszer vettek részt óvodásaink ezen az izgalmas programon.

Ezen a két szép tavaszi napon minden korcsoportú gyermekünk nagy izgalommal várta a hajóra szállást, az út során óvodásaink büszkén viselték az Önkormányzattól kapott láthatósági mellényt.

A 34-es busszal mentünk a csónakházig, ahol mindenki kapott egy mentőmellényt. Lesétáltunk a Duna-partra, ahol a hajót meglátva gyermekeink nagyon megörültek, mert ez bizony egy nyitott, motoros hajó volt, melyre egyszerre 16 gyermek fért fel.  Akadt olyan óvodás, aki félve, csak az óvónéni kezét fogva mert fellépni a hajóra, de a többség, főleg azok, akik már korábban is részt vettek ezen a programon, bátran szállt be. Miután mindenki leült, a kapitány beindította a motort, és a hajó elindult. Amíg elértünk a kitűzött célig /egy közeli szigetcsúcsig/, meg a visszafele úton is sok érdekességet hallhatunk a hajó építéséről és útjairól. Beszélt a Dunáról, a benne élő halakról. A sok-sok érdekességet érdeklődve hallgatták óvodásaink. Bátran kérdeztek is, úgy gondoljuk, hogy a hajózás élményén túl, sok újat tudhattak meg a természetről, a vízről és annak élővilágáról. Többen kérték a kapitányt, hogy menjen gyorsabban a hajó, aki kérésükre azt válaszolta, hogy mindig csak az utasoknak legmegfelelőbb sebességgel szabad menni.

A parton Indián fogadott bennünket, és segített a kiszállásban.

Úgy gondoljuk, hogy ez a különleges program egyrészt köszönhető annak, hogy a kerületünkben él két, ilyen aktív, gyermek szerető ember, másrészt annak, hogy a kerületi önkormányzat velünk együtt mindent megtesz azért, hogy gyermekeink minél több élményhez jussanak.

Külön szerencse, hogy óvodánk egy olyan gyönyörű helyen található, ahol közelünkben folyik a Duna, ahonnan gyönyörű kilátás van a Budai-hegyekre és a Pilisre.

Írta: Tóthné Ungár Veronika

Forrás: www.obudasport.hu – RSS