Hajtós Bertalan: A mai napig fáj, hogy elvették az olimpiai aranyamat!

Az egész országot sokkolta, és felháborodást váltott ki, amikor Liu Shaolin Sándort hétfőn kizárták a rövid pályás gyorskorcsolya 1000 méteres döntőjében a téli olimpián.Most a hasonlóan járt Hajtós Bertalan is nyilatkozott.

Nem Liu Shaolin sándor esete volt az első, amikor a bírók vitatható körülmények között fosztottak meg magyar sportolót az olimpiai aranyérmétől. Az egyik legdrámaibb a kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan története, akitől az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon a cselgáncsozók 71 kilogrammos súlycsoportjának fináléjában vették el a bajnoki címet. A pont nélkül véget ért döntő után a három bíró 2:1 arányban a japán Koga Tosihikot hozta ki győztesnek. Pedig rajtuk kívül szinte mindenki Hajtóst látta jobbnak…

– Őszintén szólva, egy évig kísértett ez még az olimpia után, addig tartott mire fel tudtam dolgozni.

A játékokat követően egy független bíró kar is megvizsgálta a mérkőzést, és ők is arra a következtetésre jutottak, hogy én voltam a jobb. Rettentő érzés volt, mert megdolgoztam érte, és a végén mégsem én lettem az olimpiai bajnok. Ráadásul utána 1993-ban jött a világbajnokság, ahol szintén bírói döntéssel kaptam ki és lettem ezüstérmes – nyilatkozta lapunknak Hajtós.

Az egykori cselgáncsozó úgy véli ez a második hely haláláig kísérteni fogja.

– Nem fogok szabadulni ettől már egész életemben. Mindig mindenki ezt a döntőt emlegeti, ha találkozik velem. Örülök a második helynek, fantasztikus eredmény az is, de máig fáj, hogy elvették az olimpiai aranyam – tette hozzá, majd elárulta, sokszor újranézte a felvételt a fináléról. – Még az is előfordul, hogy lejátszom a tanítványaimnak. De én is vissza vissza nézem. Az egyik este is lefeküdtem aludni, és eszembe jutott, így megnéztem. Most is úgy gondolom, hogy én voltam a jobb…

A Pekingben hasonlóan járó Liu Shaolin Sándornak azt tanácsolja, ne adja fel, küzdjön a következő trófeáért.

– Ki kell tűznie egy következő célt, azért kell hajtani, és bebizonyítani, hogy ő a legjobb. Amennyiben ezen rágódik, kiég és sosem lesz többé eredményes – magyarázta.

A győztesnek kihozott Koga Tosihiko középen (fotó: Profimedia)

Akkori ellenfele, Koga Tosihiko tavaly rákban elhunyt. Azt mondja, rá sosem neheztelt az eredmény miatt.

– Nagyon jó barátságban voltunk utána is, ez nem változtatott semmin, nem rá haragudtam, nem ő tehetett róla. Liu is így érezhet, egyből gratulált ő is az ellenfelének. Tisztelem miatta, ez mutatja, mekkora sportoló – fogalmazott Hajtós.

(blikk.hu)

Post Views: 49