Hakkinen: A biztonság mindenek előtt!

F1

2015. szeptember 9. szerda, 16:44

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A kétszeres F1-es bajnok finn expilóta szerint a csapatok annak idején is játszottak a guminyomással, de hozzáteszi, hogy jelenleg helyzetben a biztonságnak minden felett kell állnia.

Azok után, hogy a Pirelli az Olasz Nagydíj előtt tájékoztatta a csapatokat a guminyomás minimális mértékéről, a Mercedest egyből elővették a futamot követően, de Lewis Hamilton és a csapat is megtarthatta a diadalért járó 25 pontot. Az értékcsökkenést az okozta, hogy a rajtnál a FIA ellenőrei a gumimelegítő paplan eltávolítása után kezdték mérni a guminyomást, amely 0,3 psi-vel kevesebb lett a minimális előírtnál.

A Nemzetközi Automobil Szövetség némi következetlenséget is mutatott a monzai hétvégén, hiszen a GP2-ben versenyző Mitch Evanset egy második rajthelytől fosztották meg pénteken, miután csapata, a Russian Time ugyanezzel trükközött. Az új-zélandi versenyző ki is akadt az FIA-ra, valamint a Pirellire, miután kiderült, hogy Hamilton megtarthatta győzelmét vasárnap kora este.

„Érdekes volt” – nyilatkozta Mika Hakkinen a finn Ilta Sanomat nevű lapnak. „Monzában a csapatokra erőltették a guminyomás növelését, a Spában látott defektek után. A saját karrieremből is emlékszek hasonlóra, amikor néha radikális döntéseket hoztak a guminyomással kapcsolatban. A csapat növelni szerette volna a teljesítményt, így kockáztattunk, még akkor is, ha a gumigyártónak más volt erről a véleménye. A biztonságnak viszont mindenek elé kell kerülnie” – tette hozzá 1998 és 1999 világbajnoka.

Forrás: www.formula.hu – RSS