Hakkinen fájdalmat érez, ha a McLarent nézi

F1

2015. december 17. csütörtök, 12:52

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Nem lenne szabad egy rossz év után leírni a McLarent, hiszen ez még csak a kezdet, nem pedig a vég a csapat számára – mondja Mika Hakkinen, aki maga is sokat várt a sikerre.

Saját egykori sikercsapata, a McLaren-Mercedes mára már két részre szakadt, így a kétszeres világbajnok finn mindkét istállót kicsit a sajátjának érzi. Neki a McLaren működési elveire lehet jobban rálátása, ezért mondja, hogy noha szörnyű látni az istálló szenvedését, attól még könnyen meglehet, hogy nagy dolgok fognak kisülni a Hondával való partnerségükből.

Dppi_00000245_070

„Persze fájdalmas nézni őket, hiszen mindenki a bukásukról beszél. Ez az egész már testileg megterhelő” – fogalmazott a finn az Autosportnak. „A McLarennek ugyan most volt egy gyenge szezonja, de én magam nem gondolom, hogy ez a világ végét jelentené. És ez a McLaren számára se nem a vég, sokkal inkább a kezdet.”

Hakkinen saját tapasztalataiból tudja, hogy Fernando Alonso és Jenson Button számára is érdemes lehet várni, hiszen ő maga is négy teljes szezont böjtölt a McLarennél első, 1997-es futamgyőzelméig, amit aztán bajnoki évek követtek.

„Amikor én ott versenyeztem, minden apró részletet alaposan kielemeztek, és ez a hozzáállás teszi őket naggyá. Az én időmben is évekig tartott, mire kiismertük magunkat, mire megtanultunk együtt dolgozni és mire megértettük, hol vannak a problémák és hogyan nyerhetünk. De amikor a győzelmek végre megérkeztek, már nyugodtak és összeszedettek voltunk, és jobban hittünk magunkban, mint korábban bármikor” – emlékezett vissza az 1990-es évek végére Hakkinen.

Forrás: www.formula.hu – RSS