Haladás: A szlovák harmadosztályból érkezett az új edző – ismerős lehet Szombathelyen

Régi-új vezetőedző érkezett a Szombathelyi Haladáshoz Németh Szabolcs utódjaként:

hivatalossá vált, hogy Michal Hipp veszi át az NB II-es csapat irányítását, kedd délután már edzést is tartott.

A tréner számára nem ismeretlen a szombathelyi kispad, 2017. novembertől 2018. szeptemberig már vezette a vasi gárdát. Michal Hipp most 2023. június végéig kapott bizalmat, de szerződése két évvel meghosszabbodik, amennyiben teljesülnek az elvárások. Mészöly Géza szakmai vezetőként segíti az új edző munkáját – írja a haladas.hu.

– Kemény munkára szerződtem Szombathelyre, nekünk stabil csapatot kell építenünk, amely kiegyensúlyozott és folyamatosan emelkedő teljesítményre lesz képes. Erre kaptam felhatalmazást, örömmel és felelősséggel vállaltam el a feladatot újra ebben a szép városban – mondta a tréner.

Az idén 59 éves szakember játékosként csehszlovák majd szlovák válogatott is volt, edzői pályafutása során orosz, cseh és szlovák együtteseket is irányított, de a válogatottaknál is szerzett tapasztalatot, megfordult a szlovák és a kazah nemzeti együttesnél is asszisztensedzőként. Hipp legutóbb a szlovák harmadosztályú Galántánál volt vezetőedző.

Hétvégén még NB I-es csapat ellen játszott, most visszalépett a bajnokságtól a magyar klub: “Ez nagyon keményen érintett”