Haladás: öt élcsapat, tíz pont

(fotó: vaol.hu)

A Haladás az első öt fordulóban az előző idény első öt helyezettjével játszott, háromszor is 1-0-ra győzött. A Vasas 2001. május 25. óta először nyerte bajnoki meccset az NB I aktuális címvédője ellen. Sorozatban a 20. hazai bajnokiján először maradt szerzett gól nélkül a DVTK.

ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Tóth P. (88.), illetve Youla (63.)

– A lila-fehérek tizenkét mérkőzés óta veretlenek. Köszönhetően annak is, hogy a Puskás Akadémia elleni hazai meccshez hasonlóan újra sikerült az utolsó percekben pontot menteni.

– A Bp. Honvéd 2012 áprilisa óta nem kapott ki bajnokin a Szusza Ferenc Stadionban.

– Nebojsa Vignjevics együttese az eddigi négy hazai mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.

– Tóth Patrik a negyedik élvonalbeli mérkőzésén megszerezte az első gólját.

– Souleymane Youla a 2014–2015-ös idény eleje óta játszik a magyar élvonalban, de már kilenc csapat ellen szerzett gólt.

– A Bp. Honvéd három forduló óta nyeretlen, sőt vendégként a legutóbbi 22 meccséből csak kettőn szerzett három pontot. Legutóbb április 5-én, Szombathelyen tudott győzni.

– Marco Rossi együttesének négy ponttal többje lenne, ha a legutóbbi három fordulóból kétszer is nem kap gólt az utolsó percekben. (A DVSC-Teva ellen a 92. percben még vezettek a kispestiek.)

SZOMBATHELYI HALADÁS–PAKSI FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Németh M. (31.)

– 2014 más, mint 2015! Az előző évben a két csapat egymás elleni két bajnokiját a Paks nyerte meg. Idén ellenben kétszer is a Haladás győzött.

– 2013 novembere óta először maradt az atomváros legénysége szerzett gól nélkül a szombathelyiek ellen.

– A Haladás először nyert hazai bajnoki mérkőzést az idényben.

– Mészöly Géza együttese az első öt fordulóban az előző idény első helyezettjével játszott, háromszor is 1-0-ra győzött.

– Németh Márió a negyedik gólját szerezte az élvonalban, ezt megelőzően február 28-án, a Diósgyőr ellen talált a kapuba.

– Csertői Aurél gárdája három idegenbeli bajnokin van túl a szezonban, egyetlen gólt sem szerzett ezeken. Vendégként a legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

– A Haladás az ötödik forduló után a második helyen áll. A 2014–2015-ös idényben (igaz, 16 csapatos mezőnyben) a kilencedik volt a legjobb helyezése. Huszonegy fordulóban a 14–16. hely egyikén állt.

PUSKÁS AKADÉMIA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1-2 (1-0)
Gólszerző: Márkvárt (12.), illetve Szilágyi P. (53.), Bényei (58.)

– Az újonc Békéscsaba első győzelmét, sőt első pontjait szerezte az idényben.

– Zoran Szpisljak együttese először szerzett vendégként gólt, azonnal kettőt is.

– Szilágyi Péter a hetedik gólját szerezte az élvonalban, ezeket három csapat színeiben érte el. Négyet lőtt a DVSC-Teva mezében, kettőt a Vasaséban, s most egyet a Békéscsabáéban. Több mint öt év után ünnepelhetet ismét NB I-es gólt, ezt megelőzően legutóbb a Pápa kapuját vette be 2010. július 31-én.

– Bényei Balázs szerezte a győztes gólt a Pancho Arénában. Szegény talán immár feledi, hogy élete első NB I-es meccsét az ő öngóljával veszítette el a csapata a DVSC-Teva ellen.

– A felcsútiak kilenc hazai bajnokit játszottak eddig 2015-ben, s ezek közül csak kettőt nyertek meg.

– Robert Jarnival eddig százszázalékos volt a hazai csapat a Pancho Arénában. Ez a sorozat megszakadt. Az nem, hogy április eleje óta minden hazai bajnoki mérkőzésen szerez gólt a sárga-kék alakulat.

– Márkvárt Dávid balszerencsés. 2014. május 21. óta négy mérkőzésen is szerzett gólt az OTP Bank Ligában, de egyiket sem tudta megnyerni aktuális csapata. A Puskás Akadémia színeiben egyébként ez volt az első találata tétmérkőzésen.

VASAS FC–VIDEOTON FC 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Novák (48.), Remili (76.), illetve Kovács I. (45.)

– Az előző fordulóban Békéscsabán három pontot szerző Vasas 2011 áprilisa után nyert ismét két, egymást követő bajnoki mérkőzésen.

– Az angyalföldiek 2001. május 25. óta először nyertek bajnoki meccset az NB I aktuális címvédője ellen. Akkor a Dunaferrt győzték le.

– Az előző, győzelmet hozó találkozón is Novák Csanád és Remili Mohamed szerezte a Vasas góljait. Remili, Böde Dánielen kívül egyedüliként a 12 csapatos mezőnyből, már három bajnoki fordulóban szerzett gólt az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében.

– Az apai ágon algériai származású csatár élvonalbeli pályafutása során harmadszor lőtt gólt a Videoton FC-nek. 2009-ben a Vasas, majd 2012-ben az Újpest mezében lőtt találata ellenben – a mostanival ellentétben – nem ért győzelmet.

– A Videoton FC mindössze három pontot szerzett az első öt fordulóban. Az előző hat bajnokságban a csapat sorozatban 12, 8, 7, 10, 13, majd 15 pontot gyűjtött ebben a szakaszban, tehát még a kétezer-tízes évek korábbi leggyengébb rajtján gyűjtött pontok felét sem tudta begyűjteni. Ugyanakkor az is érdekes, hogy az ötödik forduló általában nem hozott szerencsét a Vidinek, a mostanit is beleértve a legutóbbi hét alkalomból csak kétszer, 2012 és 2014 „őszén” nyert.

– 2014 áprilisa óta először kapott a Videoton FC két egymást követő bajnoki mérkőzésen is egynél több gólt. A múlt heti, a Ferencváros elleni három után ezúttal kettőt.

– A székesfehérvári csapat nyolc gólt kapott az első öt fordulóban. A 2014–2015-ös idényben a nyolcadik gólját a tavaszi rajton, a 18. fordulóban, Győrben kapta.

DIÓSGYŐRI VTK–DVSC-TEVA 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Máté (48.), Balogh (62.)

– A DVTK az első fordulóban a Vasas ellen aratott győzelme óta sorozatban negyedik vereségét szenvedte el.

– 2012 tavasza óta először szenvedett sorozatban négy bajnoki vereséget a Diósgyőr.

– A debreceniek hárommeccses nyeretlenségi szériájukat zárták most le. Mindkét eddigi győzelmüket kelet-magyarországi rivális ellen szerezték. A két legyőzött a tabella utolsó két helyezettje.

– A 2014. áprilisi, Paks elleni hazai vereség óta a 20. diósgyőri bajnokiján maradt először szerzett gól nélkül a DVTK.

– Bekő Balázs, aki az előző idényt a Kecskemét élén fejezte be, a legutóbbi 14 bajnoki találkozójából (kilenc a KTE-vel, 5 a DVTK-val) mindössze egy győzelmet aratott. A legutóbbi tíz meccséből nyolcon nem szerzett gólt az aktuális csapata.

– Máté Péter 2014. november 8. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.

– Balogh Norbert a második gólját szerezte a bajnokságban. Minden sorozatot beszámítva a legutóbbi hét tétmérkőzéséből négyen a kapuba talált.

– Kondás Elemér legénysége idegenben nyolc gólt szerzett eddig a bajnokságban. Vendégként ez a legjobb teljesítmény, a hazai és az idegenbeli meccsek eredményeit is összeadva csak a Ferencváros és az MTK ért el ennél a nyolcnál többet. (Összesen a DVSC-teva kilenc szerzett gólnál jár, ennél az FTC ért el eddig többet.)

FERENCVÁROS–MTK BUDAPEST 2-0
Gólszerzők: Gera (52.), Böde (60.)

– A 207. örökrangadó megnyerését jelentette a zöld-fehérek két gólja. A Fradi a 85. győzelmét aratta, emellett 76 MTK-siker és 46 döntetlen született.

– Sorozatban tizenegyedszer nyert a Ferencváros pályaválasztóként örökrangadót az MTK ellen.

– Thomas Doll együttese sorozatban 25. bajnokiján maradt veretlen, legutóbb az előző szezon tizedik fordulójában, a Diósgyőr otthonában kapott ki.

– Gera Zoltán – látványos alakítás után – az első 2015-ös bajnoki gólját szerezte meg.

– Böde Dániel sorozatban a negyedik bajnokiján talált a kapuba. Ilyen jó szériája csak az utolsó előtti paksi idényében volt, igaz, akkor kétszer is. 2010. novemberben négy meccsen négyszer egy gólt lőtt, majd 2011 májusában négyen hetet. Az még jobb, mint a mostani négy mérkőzésen elért hat találat.

– László Csaba együttese a mostani bajnokságban háromszor játszott eddig vendégként, s mindannyiszor két gólt kapott, e 270 perc alatt egyetlen pontot gyűjtött.

– Nem megy a kék-fehéreknek idegenben immár hónapok óta. Minden tétmérkőzést beleszámítva a legutóbbi tíz idegenbeli találkozójuk mérlege 3 döntetlen és 7 vereség. E rossz sorozat a Fradi elleni 0-2-vel kezdődött március 22-én, s egyelőre az utolsó állomása egy másik, a Fradi elleni 0-2.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS