Hamarosan összeáll az Agüero-Messi páros, három kulcsjátékos is távozhat Madridból – külföldi körkép

Nézők nélkül játszhatják a BL-döntőt – az összes hír a járványról itt!

EURÓPA LIGA

Visszhangok: Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője csalódottan értékelte, hogy csapata búcsúzni kényszerült a labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, miután az idegenben elszenvedett 2-1-es vereség után csütörtök este 0-0-t játszott otthon a Villarreallal.
A spanyol edző szerint több helyzetet dolgoztak ki, mint a rivális, és a visszavágó második félidejében nyújtott teljesítményük alapján győzelmet érdemeltek volna, ugyanakkor a rossz helyzetkihasználásuk megpecsételte a sorsukat.

„Tönkrementünk, nagyon csalódottak vagyunk, de gratulálnunk kell az ellenfélnek. Az első meccsen rosszul kezdtük, és a visszavágón sem volt nálunk mindenki a legjobb állapotban” – foglalta össze Arteta a párharc során történteket.

Az Arsenal búcsújával eldőlt, hogy az észak-londoniak nagy valószínűséggel 25 év után először nem szerepelnek majd egyik európai kupasorozatban sem a következő szezonban. A Premier League-ben matematikai esélyük még van kiharcolni a Konferencia Liga-, vagy az Európa-liga-indulást, de ha ez nem sikerül, akkor Mikel Arteta jövője is veszélybe kerülhet.

A Villarreal vezetőedzője, Unai Emery – aki 2018 májusától másfél éven át irányította az Arsenalt – most a negyedik El-trófeáját gyűjtheti be, miután 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyert a Sevillával. „Elégedettség, büszkeség, boldogság” – nyilatkozta Emery a továbbjutás után.

A másik elődöntős párharcban a Manchester United 8-5-ös összesítéssel búcsúztatta az AS Romát. Az angolok a hazai, 6-2-es győzelem után 3-2-re veszítették el a római visszavágót. Ole Gunnar Solskjaer, az MU vezetőedzője szerint a csütörtöki meccs akár 6-6-tal, vagy csapata 8-6-os vereségével is zárulhatott volna.

„Kritikus szituációkban folyamatosan elveszítettük a labdát, de szerencsére a kapunkban a világ egyik legjobb kapusa állt, ráadásul olyan centerünk van, aki gólt akar és tud szerezni” – dicsérte David de Geát és Edinson Cavanit Solskjaer.

Paulo Fonseca, az AS Roma szezon végén távozó portugál edzője – akinek helyét honfitársa, José Mourinho veszi át – az első mérkőzés második félidejére utalt vissza, melyet az MU 5-0-ra nyert meg. „Amiatt a manchesteri negyvenöt perc miatt estünk ki” – mondta Fonseca, aki a visszavágóval kapcsolatban hozzátette, nagyszerűen játszottak, kiválóan kezdtek, sok helyzetet dolgoztak ki, de az sem volt elég a számukra.

Az El-ben – valamint elődjében, az UEFA Kupában – a Manchester United csak egyszer, 2017-ben volt döntős, akkor a fináléban az Ajaxot győzte le 2-0-ra. A Villarreal még nem volt finalista európai kupában. Az Európa-liga döntőjét május 26-án rendezik Gdanskban, az európai szövetség (UEFA) hétfői bejelentése szerint 9500 néző előtt. (MTI)

ANGLIA

Manchester City: A Brighton 24 éves mali középpályását, Yves Bissoumát szemelték ki maguknak, a West Ham 22 éves angol válogatott játékosa, Declan Rice helyett, utóbbi esetében ugyanis egy licitálásba kellene belemenniük, amit nem akarnak (Star)

Manchester United: Bejelentkeztek az Eintracht Frankfurtnál a 25 éves portugál támadóért, a Bundesligában 25 gólnál járó Andre Silváért, akiért 35 millió fontot kér a csapata (Express)

Chelsea: Két védő eladásából is növelné átigazolási büdzséjét a londoni csapat, a spanyol Marcos Alonso és az olasz Emerson Palmieri is távozhat a nyáron (Goal)

Tottenham: Brit sajtóértesülések szerint Rafael Benítez lehet a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő idényre. Peter Crouch volt válogatott játékos szerint a spanyol edző jó lehetőség a londoniak kispadjára.

Crouch – aki karrierje során megfordult a Tottenhamben is – a Daily Mail napilapnak kifejtette: nem a 61 éves spanyol edző lenne a legrosszabb választás a Spurs számára. “A legmagasabb szinten bizonyított, az önéletrajza kiváló. Vannak nála rosszabb jelöltek is, az biztos” – nyilatkozta. Benítez korábban olyan kluboknál dolgozott, mint a Valencia, a Liverpool, az Internazionale, a Chelsea, a Napoli és a Real Madrid. A Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját, a Valenciával 2004-ben UEFA Kupát, az Interrel 2010-ben klubvilágbajnokságot, a Chelsea-vel 2013-ban Európa-ligát nyert. A szakember legutóbb a kínai Dalien Pro együttesét irányította, 12 millió fontos (4,97 milliárd forintos) éves fizetést garantáló szerződéssel. A klubot januárban 18 hónap után, a járványhelyzet okozta nehézségek miatt hagyta el.

Az edző Liverpoolban él családjával, és korábban már többször tett utalást arra vonatkozóan, hogy amennyiben lehetősége lesz választani, akkor számára Anglia és a nemzetközi mércével nézve is több versenyképes együttest felvonultató Premier League egyértelműen elsőbbséget élvez. A londoni klubnál a várakozásoktól elmaradó szereplés miatt április 19-én váltak meg José Mourinhótól, azóta Ryan Mason ideglenes megbízatással irányítja a gárdát. A Spurs a hatodik helyen áll a tabellán a PL-szezon hajrája előtt. (MTI)

Angol válogatott: Harry Kane szerint növelheti az angol labdarúgó-válogatott esélyét az Európa-bajnokságon az a tény, hogy a szigetországi klubcsapatok nagyon sikeresek a mostani Bajnokok Ligája- és Európa-liga-szezonban. A részben budapesti rendezésű Eb június 11-én kezdődik.

A BL-ben Chelsea-Manchester City döntőt rendeznek, míg az El-ben a Manchester United és a spanyol Villarreal jutott a fináléba. A három angol csapat számos játékost ad a válogatottba. “Nagyon sok angol játékos szuper formában van” – mondta a BBC-nek Kane, a nemzeti csapat kapitánya. “Ez csak segíthet bennünket a válogatottnál. A legfontosabb meccseken edződnek.”

A favoritok közé sorolt Anglia június 13-án, a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen kezdi szereplését az Eb-n, majd Skócia és Csehország következik – mindhárom csoportmérkőzésre a londoni Wembley Stadionban kerül sor. Az angolok a 2018-as oroszországi vb elődöntőjében alulmaradtak a horvátokkal szemben, de azóta sokat erősödött és gyorsult Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata.

“Évről-évre erősödünk. Ideális elegye vagyunk a tapasztalt és fiatal játékosoknak, ami egy tornán nagyon fontos” – fogalmazott Kane. “Biztos vagyok abban, hogy Gareth-nek a bő kínálat miatt fejfájást fog okozni a keret kijelölése, de ez az, amire törekszünk. Csak így lehetünk a világ legjobbjai.”

Hozzátette: a 2018-as vb-n jól szerepeltek, de nem elég jól, most pedig itt a lehetőség, hogy megpróbáljanak végig versenyben maradni. Szerinte ehhez minden adott a számukra. A 27 éves Kane vezeti a Premier League góllövőlistáját, de ebben a klubidényben is trófea nélkül marad, és sokan azt várják, hogy elhagyja csapatát, a Tottenham Hotspurt.

“Már sok mindent elértem ebben a sportágban, de a fejemben még sok minden van, amit szeretnék elérni” – mondta ezzel kapcsolatban. “Mindig is azt mondtam, hogy trófeákat akarok nyerni. Ezért futballozok, ezért lettem labdarúgó, hogy győzzek, és ezt az érzést megoszthassam a csapattársaimmal. Eddig nem emelhettem magasba serlegeket, de úgy érzem, még van időm. Előre tekintek és biztos vagyok benne, hogy eljön majd az idő.”

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Az angol válogatott a magyarok ellenfele a világbajnoki selejtezősorozatban. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Megkezdődtek az egyeztetések Sergio Agüero képviselőivel, az argentin klasszis ingyen érkezhet Barcelonába a BL-döntős Manchester City-től, miután lejár a szerződése a nyáron (Sky Sports) A 33 éves klubikon, Sergio Busquets jövőbeli pótlására három játékos van tervben a katalánoknál: Eduardo Camavinga (18 éves, Rennes), Manuel Locatelli (23, Sassuolo) és Mikel Merino (24, Real Sociedad) – írja a Mundo Deportivo.

Az FC Barcelona labdarúgóklub a spanyol sportbírósághoz (TAD) fordul Ronald Koeman vezetőedző két mérkőzésre szóló eltiltása miatt. A spanyol szövetség (RFEF) egy héttel ezelőtt büntette meg a holland szakvezetőt, miután a múlt csütörtökön pótolt – és a Granadával szemben 2-1-re elveszített – bajnoki találkozó 63. percében kiállították, mert a bíró szerint megalázó hangnemben beszélt a negyedik játékvezetővel. Az eltiltás miatt vasárnap a Valencia otthonában 3-2-re megnyert meccsen Koeman nem ülhetett le a katalánok kispadjára, és mivel az RFEF szerdán elutasította a klub fellebbezését, a listavezető Atlético Madrid elleni szombati rangadót is ki kell hagynia. A holland edző pénteken kijelentette, az eltiltása mögött személyeskedés áll, nem adott okot a büntetésre, mert nem volt sértő, amit a negyedik játékvezetőnek mondott. Hozzátette, reményei szerint Mateu Lahoz szombati döntései helyesek lesznek, ezért a rangadó után nem kell megint a játékvezetőkről beszélnie. Négy fordulóval az idény vége előtt az Atléticónak 76, a címvédő Real Madridnak és a Barcelonának 74-74 pontja van. “Nem hiszem, hogy a szombati eredmény meghatározó lesz, mert utána még három meccs vár minden csapatra. Természetesen fontos lesz, de nem döntő” – nyilatkozta Koeman. (MTI)

Real Madrid: A játékosok attól tartanak, hogy Zinedine Zidane megunva az állandó hadakozást a klubvezetéssel, már a mostani nyáron távozik, nem várba meg, hogy 2022 közepén lejárjon a szerződése (Goal) A Chelsea elleni BL-kiesést követően Eden Hazard, Marcelo és Isco pozíciója is meggyengült a klubnál, távozásukra nagy esély lehet (Marca)

Elnézést kért a Real Madrid szurkolóitól a belga Eden Hazard, amiért a Chelsea ellen elvesztett BL-elődöntő után a londoni csapat játékosaival, volt klubtársaival Edouard Mendyvel és Kurt Zoumával viccelődött, illetve nevetgélt.

” Sajnálom. Sok véleményt olvastam ma magamról, de nem állt szándékomban megbántani a Real Madrid szurkolóit. Mindig is egy álom volt számomra, hogy a Realban futballozhassak és azért jöttem ide, hogy győzzek. A szezonnak még nincs vége, most közösen kell harcolnunk a bajnoki címért” – írta az Instagramon az egyébként is sokat kritizált klasszis.

Atlético Madrid: A Barcelona 21 éves középpályása, Riqui Puig az egyik nyári kiszemeltjük (Fichajes)

OLASZORSZÁG

Juventus: A klubikon és világbajnok védő, a 36 éves Giorgio Chiellini távozhat a nyáron, több amerikai, az MLS-ben szereplőú klub is érdeklődik iránta (Calciomercato)

Internazionale: A Barcelona bosnyák középpályása, Miralem Pjanic a friss olasz bajnok kiszemeltje. A korábban a Juventusnál is légióskodó futballista kevés lehetőséget kap a katalánoknál  (Sport)

AS Roma: Jose Mourinho érkezésével megnyílhat az út Lorenzo Pellegrini távozása mellett, az olasz válogatott középpályás a Liverpoolhoz igazolhat. Eközben a portugál szakvezető a Manchester Unitedből a szerb Nemanja Maticot és a spanyol válogatott kapust, David de Geát is Rómába vinné (Mirror)

NÉMETORSZÁG

RB Leipzig: Nincs több kérdés: Bejelentést tett a Leipzig Gulácsiról – hivatalos

Hertha: Matteo Guendouzi lábközépcsont-törést szenvedett a Hertha BSC csütörtöki bajnoki mérkőzésén, így a berlini labdarúgócsapatot irányító Dárdai Pál nem számíthat a játékára az idény hajrájában. A Hertha pénteken közösségi oldalán adott tájékoztatást a futballista állapotáról. Ezek szerint az orvosi vizsgálatok megerősítették a korábbi feltételezéseket, miszerint Guendouzi töréses sérülést szenvedett, és az idény további mérkőzésein már nem állhat a csapat és a szakmai stáb rendelkezésére.

A kiesés elől menekülő Hertha a Sallai Rolandot is soraiban tudó Freiburgot látta vendégül – és győzte le 3-0-ra -, a francia középpályás már az első félidőben megsérült. Ápolását követően azonban még a pályán maradt, és megpróbálkozott a játékkal, ám végül a szünet előtt le kellett őt cserélni. Amikor a berliniek jelezték a cserét, Guendouzi ahelyett, hogy levonult volna a pályáról és átadta volna helyét a világbajnok Sami Khedirának, leült a fűre, így időhúzásért sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 22 éves, korosztályos francia válogatott labdarúgót a Hertha a 2020/21-es szezonra vette kölcsön az Arsenaltól (MTI)

Arsenal suffer Matteo Guendouzi summer transfer blow