Hamburg – FC Bayern 0:5

Hamburg - FC Bayern 0:5

Könnyed szerda esti kupasiker.

{tab=Összefoglaló}

Nem vette félvállról Guardiola a Német Kupa negyeddöntőjét, ugyanis az egyik legerősebb kezdőcsapatát küldte pályára. Götze és Thiago ismét kezdett, mint ahogy visszatért Kroos is, elől pedig a nürnbergi meccs legjobbja, Mandzukic kapott helyet.

A Hamburg az első pillanattól kezdve tíz emberrel védekezett, másodpercekre lépte csak át a felezővonalat. A Bayern nyugodtan kezdte a mérkőzést, nem támadott hevesen, de a folyamatos labdabirtoklás miatt így is nyomás alá helyezte a hazai csapatot.

Itt viszont ez is elég volt ahhoz, hogy viszonylag korán sikerüljön megszerezni a vezetést, a 21. percben Götze levitte a labdát az alapvonalig, majd a középen teljesen üresen álló Mandzukichoz passzolt, aki öt méterről nem hibázott, 0:1! Nem sokkal később, a 26. percben pedig már jött a második is, Kroos szögletét Dante váltotta fejjel gólra, Adler csak beleérni tudott a labdába. 0:2! A félidő derekára tehát le is rendezte a továbbjutás kérdését a Bayern, ráadásul nem sokkal a szünet előtt Van der Vaart sérülés miatt elhagyni kényszerült a pályát.

A második félidőre még hitehagyottabbá vált a teljesen enervált és megtört Hamburg, így igazi edzőmeccsé vált a kupacsata. Az 55. percben Kroos egy húsz méteres átadással ugratta ki Robbent, aki tökéletes labdalevételt követően gurította be a labdát a kapuba, ezzel már 0:3!

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy előbb Martínez, majd Schweinsteiger is pályára lépett, előbbi Boatenget, utóbbi Lahmot váltotta. Nagy kérdés, hogy bármelyikük olyan állapotba kerül-e jövő szerdára, hogy az Arsenal ellen akár kezdőként pályára léphessen, Hamburgban mindenesetre remek alkalom adódott arra, hogy mindketten felvegyék a ritmust.

A Bayern még kétszer villant. A 74. percben Robben indította Götzét, aki egy finom mozdulattal átemelte a kapus felett a labdát, Mandzukicnak pedig már csak egy méterről kellett bekotornia a labdát a kapuba. 0:4! Végül a 76. percben egy szabadrúgás utáni kavarodást kihasználva Mandzukic állította be – mesterhármasával – a végeredményt, 0:5!

Négy között a Bayern München a Német Kupában!

HAMBURGER SV – FC BAYERN 0:5 (0:2)
Hamburger SV Adler – Lam, Tah, Westermann, Jansen – Badelj (73. Bouy), Rincón – Ilicevic, van der Vaart (40. Arslan) , Calhanoglu (71. Zoua) – John
Cserepad: Drobny, Diekmeier, Sobiech, Lasogga
FC Bayern Neuer – Rafinha, Boateng (49. Martínez), Dante, Alaba – Lahm (65. Schweinsteiger) – Robben, Thiago (65. Shaqiri), Kroos, Götze – Mandzukic
Cserepad: Starke, Pizarro, Müller, Contento
Játékvezető: Felix Zwayer (Berlin)
Nézőszám: 57.000 (teltház)
Gólok: 0:1 Mandzukic (21.), 0:2 Dante (26.), 0:3 Robben (54.), 0:4 Mandzukic (74.), 0:5 Mandzukic (76.)
Sárga lapok: Lam, Arslan, Rincón / –

Írta: Roy Makaay

{tab=Előzetes}

Folytatódnak a küzdelmek a harmadikszámú fronton is: a Német Kupa negyeddöntőjében a Hamburger SV vendégeként lépünk pályára. 

Csapatunk alaposan megdolgozta az ellenfeleket a bajnoki címért folytatott küzdelemben. 14 fordulóval a vége előtt 13 pontos előnyt harcolt ki magának üldözőivel szemben.

Ez az előny ebben a szezonban is alkalmas arra, hogy a tavasz beköszöntével a többi frontra is bőséggel jusson az erőből. Már csak azért is jó ez, hiszen a Bayern München ebben a szezonban is a többes szám híve, idén is trófeáKat akar gyűjteni.

A Német Kupa egyfelől a legveszélyesebb, másfelől viszont a relatíve legkönnyebb módja ennek: a kupában nincs lehetőség hibázásra, még csak visszavágó sincs, bármelyik meccsnap végzetes lehet. Másfelől ebben a sorozatban kell a legkevesebb akadályt venni a végső győzelemért. Aki meg akarja nyerni ezt a trófeát, annak még három győzelmet kell aratnia.

A Bayern München számára a Hamburger SV a következő ellenfél.  Rendkívül elütő lelki állapotban várják a találkozót. A Bayern története egyik legjobb időszakát (hónapjait, féléveit) élvezi, a HSV viszont a mélyponton van.  (előfordulhat, hogy a felek 33. fordulóbéli találkozója majd arról dönt: története során először, kiesik-e a Bundesligából a dinócsapat…)

A Hamburg jelenlegi helyzete viszont azt is jelenti egyben: az északiaknak már csak ez az egy reményük maradt a nemzetközi kupa kiharcolására.

Két hiányzóval számol a Bayern München: Holger Badstuber mellett Franck Ribery nem lehet majd ott a negyeddöntőben. Bastian Schweinsteiger viszont jóeséllyel visszatérhet, aki ismét az utazókeretünk tagja.

A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:

Hamburg: Adler – Diekmeier, Tah, L. Sobiech, Jansen – Badelj, Rincon – Ilicevic, John – van der Vaart, Calhanoglu

Bayern: Neuer – Rafinha, J. Boateng, Dante, Alaba – Lahm – T. Müller, Thiago, T. Kroos, M. Götze – Mandzukic

 

A találkozóra szerdán 20.30-tól kerül sor, melyet a magyar Sport 1 és a német ARD is élőben közvetít. 

{/tabs}

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: