Hamilton fittebb és energikusabb, mint valaha

F1

2016. augusztus 23. kedd, 19:38

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője elmondása szerint már alig várja, hogy újra autóba ülhessen, és megmérkőzhessen a többiekkel a pályán a néhány hetes pihenés után.

A brit pilóta kiváló formában ment már a nyári szünetre is, hiszen az osztrák, azaz négy futam óta nem talált legyőzőre. Ennek a formának és csapattársa nem túl meggyőző teljesítményének köszönhetően a címvédő már 19 ponttal vezet Nico Rosberg előtt a pontversenyben.

Hamilton elégedett lehet a szezon első felével: „Őrület, milyen gyorsan telik ez az év! Úgy tűnik, hogy csak pár hete voltunk a téli teszteken Barcelonában, és erre már most túl vagyunk a nyári szüneten, és Spa előtt tartunk. Az első fele a szezonnak egy kissé hullámvölgyes volt, tehát nagyszerű, hogy ennek ellenére is ebben a pozícióban tudok lenni, egy kicsivel több, mint a versenyek fele után.”

A Mercedes pilótája magabiztosan várja az évad második felét is: „Biztos leszek még fenn, és lenn is, de az a mód, ahogy én és a csapat teljesítettünk eddig, hatalmas önbizalmat ad. Felfrissültnek, energikusnak és késznek érzem magam, hogy pár hét kihagyás után újra munkához lássunk. Remélhetőleg mindenki más is jól pihent, és ismét jókat fogunk küzdeni a többiekkel.”

 Dppi_hamilton_08.23.

A brit szereti a most hétvégén következő helyszínt, de szerinte ezzel nincs is egyedül: „Spa egy nagyszerű pálya – az egyike azoknak, amiket minden versenyző élvez. Nagyszerű érzés volt, amikor tavaly itt ismét az élre állhattam – ujjakat keresztbe – remélhetőleg most is képes leszek egy erős versenyt produkálni.”

Hamilton más sportágak pozitívumaival zárta gondolatait: „Az elmúlt néhány hét nagyszerű volt a brit sportnak, az Olimpia miatt, és aztán Cal Crutchlow lett az első angol MotoGP győztes több, mint 30 év után. Megpróbálom a legjobbamat hozni, hogy tartsam ezt a szintet ezen a hétvégén.”

Forrás: www.formula.hu – RSS