Hamilton győzelmet ajándékozott Rosbergnek

F1

2016. szeptember 4. vasárnap, 15:20

Az addigi tempót diktáló Hamilton elszúrta a rajtot, Rosbergnek így Belgiumhoz hasonlóan Olaszországban sem volt ellenfele. A Ferrari sem tudott csodát tenni, Vettel a dobogó alsó fokára állt.

Mercedesek az első sorban, Ferrarik a másodikban: a hétvége addigi részét uralma alatt tartó Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót az Olasz Nagydíjon, csaknem fél másodpercet adva csapattársának, Nico Rosbergnek. A világbajnok azonban katasztrofális rajtot vett, a 6. pozícióba esett vissza, míg Rosberg vezetett, Vettel és Raikkönen előtt. Max Verstappen szintén sokat veszített a startnál, a 7.-ről a 11. pozícióba csúszott hátra.

Hamilton az első körben visszaelőzte Daniel Ricciardót a célegyenesben, a szintén Mercedes-motort használó Valtteri Bottasszal azonban már nehezebb dolga volt. Rosberg előnye az élen egy csapásra 1,5 másodpercre nőtt a Ferrarikkal szemben.

Hamiltonnak 11 körig tartott, míg átverekedte magát Bottason – rövidesen a finn Williams-pilóta nyitotta meg a kiállások sorát, aki a Ferrarikhoz és Red Bullokhoz hasonlóan szuperlágy gumin indult. A Mercedesek lágy abroncson startoltak, így várni lehetett tőlük, hogy jóval tovább kint maradnak riválisaiknál. A gumikban rejlő tempókülönbség nem látszott a Mercedesen: Rosberg az elméletileg lassabb keverékkel is 12 másodperc előny épített ki Sebastian Vettellel szemben, mikor a ferraris az 17. körben kiállt. Mindkét piros autóra újra szuperlágy abroncs került fel.

Miután a szuperlágy abroncson induló versenyzők kiálltak, Rosberg és Hamilton került az első két helyre – 13 másodperc választotta el őket, ekkora lemaradást okozott a rossz rajt és az ezt követő forgalomban autózás Hamiltonnak. Végül Rosberg állt ki hamarabb, a 24. körben, Hamilton a következőben, aki csak jócskán a két Ferrari mögé tért vissza. Mindkét Mercedes-pilóta közepes abroncsot kapott, ami azt jelentette, hogy egy kiállással taktikáztak, míg a Ferrariknak még egyszer kereket kellett cserélniük.

Miután az első kiállások letisztázódtak – közel az 53 körös nagydíj feléhez – Rosberg, Vettel, Raikkönen, Hamilton, Bottas és Ricciardo mögött Perez, Verstappen, Massa, valamint Hülkenberg alkották a pontszerzők sorát. Vettel a 34. körben érkezett újra (csapattársa ismét eggyel később), és 18 másodperccel Lewis Hamilton mögött tért vissza: ekkora hátrányt kellett volna ledolgoznia lágy gumin Hamiltonhoz képest.

A futam utolsó harmada aligha nevezhető eseménydúsnak: Rosberg 15 másodperc előnnyel idei hetedik győzelméig sétakocsikázott, mellyel az elsőségek számában ismét megelőzte Hamiltont – a pontok terén pedig 2 egységre megközelítette. Lewis Hamilton levágott egy sikánt, de ez nem osztott, nem szorzott a végén: Sebastian Vettel 6 másodpercre faragta lemaradását, de a Ferrari ezen a versenyen az eltérő taktika ellenére sem volt képes harmadiknál jobb helyet elérni.

 

Ezúttal a nagy középmezőnybeli csaták is hiányoztak, két fontos előzés történt a vezető négyes mögött: Daniel Ricciardo a véghajrában utasította maga mögé Valtteri Bottast az ötödik helyért, Max Verstappen a hetedik pozícióban tette meg ugyanezt Sergio Perezzel, csapattársához hasonlóan szuperlágy abroncs segítségével. Fernando Alonso csak 14. helyen ért célba, két hellyel szezon végén visszavonuló csapattársa mögött, ám a spanyol futotta meg a verseny leggyorsabb körét.

Négy versenyző nem ért célba az Olasz Nagydíjon: Jolyon Palmer és Felipe Nasr a futam elején, az első sikánban ütköztek. Bár folytatni tudták, rövidesen mindketten kiálltak autóik sérülése miatt. A vétkesnek Nasrt kiáltották ki, aki 10 másodperces büntetést kapott – miután a versenyző már a garázsban állt, ez nem sokat változtatott a végeredményen. A 13. helyről induló Pascal Wehrlein műszaki hiba miatt húzódott félre a sikánban, ugyanott, ahol az időmérőn csapattársa. Danyiil Kvjat hajtott még a garázsba Toro Rossójával.

Szöveges közvetítésünkben percről percre áttekinthetitek a futam alakulását.

 

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Hátrány

1

Nico Rosberg

Mercedes

1:17:28.089

2

Lewis Hamilton

Mercedes

15.070

3

Sebastian Vettel

Ferrari

20.990

4

Kimi Raikkönen

Ferrari

27.561

5

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

45.295

6

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

51.015

7

Max Verstappen

Red Bull/Renault

54.236

8

Sergio Perez

Force India/Mercedes

1:04.954

9

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:05.617

10

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:18.656

11

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

1 kör

12

Jenson Button

McLaren/Honda

1 kör

13

Esteban Gutierrez

Haas/Ferrari

1 kör

14

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1 kör

15

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

1 kör

16

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1 kör

17

Kevin Magnussen

Renault

1 kör

18

Esteban Ocon

Manor/Mercedes

2 kör

Danyiil Kvjat

Toro Rosso/Ferrari

kiesés

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

kiesés

Jolyon Palmer

Renault

kiesés

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

kiesés

Forrás: www.formula.hu – RSS