Hamilton három autóval ütközött, de már kiheverte

F1

2015. november 13. péntek, 07:35

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Zűrzavaros elmúlt hete után Lewis Hamilton megérkezett Interlagosba és készen áll az F1-es hétvégére, miközben további információk derültek ki lázáról és autóbalesetéről.

Pár napja még olyan hírek terjengtek a brazil médiában, hogy a Mercedes pilótája nem is vesz részt a futamon, amit Hamilton és a csapat is határozottan cáfolt, és időközben kiderült, hogy két tényező okozta késlekedését: egy betegség és egy kisebb baleset, amit ő maga okozott Monacóban.

A balesetről már írt bővebben Instagramon, így arra az ügyre már nem akart ismét kitérni Sao Paulóba érkezve, a Telegraph azonban utánajárt a történteknek, és még a monacói igazságügyet, a Palais de Justice-t is kikérdezte az esetről. Az újság szerint pedig egy szóvivő arról beszélt, hogy a brit nem egy, hanem három autónak ütközött neki Pagani Zondájával.

Dppi_00115019_039

„Mr. Hamilton lábai lecsúsztak a fékről és a kuplungról, és a járműve eltalált három parkoló autót. Végrehajtottunk rajta egy alkoholtesztet, de az eredmény negatív lett” – idézi a szóvivőt a Telegraph. A nyilatkozatban arra is rámutattak, hogy a baleset nem hétfő éjjel történt, mint azt Hamilton állítja, hanem a keddi hajnali órákban. De persze nézőpont kérdése, hogy ki mit nevez még éjszakának, és mit már hajnalnak. 

Ami a betegséget illeti, Hamilton elmondása szerint azt a kimerültség okozta. A Mexikói Nagydíj körül ugyanis komoly hajtásban volt része, emellett pedig édesanyja nagyszabású meglepetésbuliját is meg kellett szerveznie 60. születésnapja alkalmából.

„Jól érzem magam. Kezdek kimászni a gödörből, és már egész közel vagyok a 100%-os formához” – mondta egyik első brazíliai interjújában.

„A futam előtti szerdán érkeztem Mexikóba, aztán végigdolgoztam szerdát, csütörtököt, pénteket, szombatot, vasárnapot, hétfőt, keddet, szerdát és csütörtököt” – sorolta. „Ezt követően tartottuk még anyám születésnapi buliját, ami aztán végleg kiütött. Tényleg elképesztő volt, de megéreztem a hatását vasárnap és hétfőn.”

Forrás: www.formula.hu – RSS