Hamilton már megint magyarázkodhatott…

Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Most éppen azért, mert volt rajta sapka… Miután állandóan a figyelem középpontjában van, Lewis Hamiltont előszeretettel bírálják viselkedése, megjelenése, életvitele vagy éppen kijelentései kapcsán – hol joggal, hol látszólagos ok nélkül. Persze más kérdés, hogy a címvédő gyakran ad is okot erre. Monzában például azt követően kellett nyilvánosan bocsánatot kérnie, hogy a fején felejtette sapkáját a nemrég elhunyt IndyCar-versenyzőre, Justin Wilsonra való megemlékezés során, melyre a versenyzői parádé előtt került sor…

Ő volt az egyetlen a 20 résztvevő közül, s tiszteletlenségéért hamar kritikaáradat is zúdult rá a közösségi oldalakon. A címvédő mindezt látva saját oldalán kért bocsánatot, s elárulta, valójában azt sem tudta, hogy egy peres gyászszüneten vesz részt… „Srácok, őszintén szólva nem is tudtam, hogy egy perces néma megemlékezés van. Annyira koncentráltam, és csak hallgattam a zenémet – azt gondoltam, csak fotózáson veszünk részt” – fogalmazott a hétvége előtt még szőkére festett hajával a figyelem középpontjába kerülő versenyző. „Rendkívül tisztelem és nagyra tartom Justint és a családját. Őszintén sajnálom.”

Hamilton egyébként még a futam előtt közzétett közösségi oldalán egy bejegyzést, melyben kiemelte, gondolni fog a 37 esztendősen elhunyt egykori Minardi-versenyzőre. „Justin, a mai verseny előtt rád gondolok. Nyugodj békében és szállj magasra, az angyalok közé, testvérem” – írta. A sajtónak nyilatkozva pedig elmondta: „Mindannyian közel állunk egymáshoz, hiszen valamennyien versenyzők vagyunk, és hasonló dolgokat élünk át. Ez köt össze minket.”

A Mercedes ászának nem ez volt azonban az első hasonló esete: 2014-ben Jules Bianchi szuzukai balesete után Szocsiban ugyancsak összegyűlt a mezőny a rajtrács elején, hogy támogatásáról biztosítsa az akkor még az életéért küzdő franciát és családját, ám Hamilton fején akkor is fent maradt a sapka, amiért később szintén kapott hideget-meleget…

Hétvégi teljesítményébe mindazonáltal már nem lehetett belekötni: a brit valamennyi szabadedzést megnyerte, magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót, majd könnyed győzelmet aratva 53 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán Nico Rosberggel szemben. Komoly lépést tett tehát harmadik címének megszerzése, s ezzel példaképe, Ayrton Senna utolérése felé. És nemcsak a bajnoki címek száma terén. A mostani volt ugyanis pályafutása 40. futamgyőzelme, melyet 160. F1-es versenyén ért el – miközben Senna 161 futam alatt 41 győzelmet szerzett a királykategóriában. Szingapúrban tehát jöhet az egyenlítés.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS