Hamilton: Még egy ütközés, és jön a csapatsorrend

F1

2016. május 29. vasárnap, 11:27

Lewis Hamilton szerint a közeljövőben nem ismétlődhet meg közte és Nico Rosberg között a barcelonaihoz hasonló dráma, szerinte ugyanis az már komoly döntésekre késztetné a Mercedes vezetőségét.

A brit és a német 2013 óta csapattársak a brackley-i alakulatnál, és eddig két komoly ütközés történt közöttük a versenypályán – mindkét alkalommal az első helyért folyó harc közben. A 2014-es spái esetet két héttel ezelőtt a Spanyol Nagydíjon követte egy drasztikus kettős kiesés, de ezúttal a csapat viszonylag elnézőbb volt pilótáival, annak ellenére, hogy potenciálisan 43 konstruktőri pontot dobtak el.

Dppi_00116006_509

A Mercedes továbbra is engedi a nyíltsisakos küzdelmet a bajnoki címért csatázó Hamilton és Rosberg között, ám amikor Monacóban a britet megkérdezték arról, hogy egy esetleges újabb házon belüli ütközés után a kettős rendre teremtése miatt csapatutasításokhoz folyamodhat-e az istálló, a háromszoros bajnok így felelt: „Ha újra megtörténne, akkor egész biztosan.”

„De végső soron azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. Nem hiszem, hogy arra utasíthatnának minket, hogy ne versenyezzünk, mert azzal nehéz helyzetben találnák magukat. Mi pedig nem azért hajtunk ki a pályára, hogy balesetezzünk. Mindenáron el akarjuk kerülni az ütközést, de amikor versenybe szállunk egymással, akkor megtörténnek ilyen dolgok.”

Hamilton a tavalyi USA Nagydíjon megszerzett bajnoki címe óta nem nyert futamot, csapattársa viszont egy hetes sorozatot tett le az asztalra, és maga a brit is úgy érzi, hogy Rosberg a tavalyi szezon vége óta agresszívabbá vált a pályán. Egy a 2015-ös intarlagosi versenyen történt esetet tekint fordulópontnak.

„Emlékszem, hogy egyszer kívülről próbáltam őt megelőzni, de blokkolt engem. Azt gondoltam magamban: ’jól csinálod, mert én is ugyanezt tettem volna’. Onnantól fogva egyértelműen keményebben küzd egy-egy helyezésért” – mutatott rá.

Forrás: www.formula.hu – RSS