Hamilton mesterhármasról álmodik

F1

2015. szeptember 15. kedd, 18:52

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

A bajnokság éllovasa eddig két F1-es győzelmet szerzett Szingapúrban – melyet a „szezon fénypontjá”-nak nevez –, idén pedig a triplázásra törekszik, hacsak az elszánt Rosberg nem állítja meg.

Lewis Hamilton Monzában több mint 50 pontos előnybe került a bajnokság élén, ráadásul az Olasz Nagydíjon zsinórban második győzelmét szerezte. A hátralevő pályák, Szingapúrral kezdődően szintén kedvezhetnek neki: tavaly szezon végi, öt versenyből álló győzelmi szériájának második állomása volt az éjszakai pálya.

„Ez a verseny mindig fénypont a szezonban. A város nagyszerű, és igazán látványos, amikor ki van világítva, odalent a trükkös utcai pályával – ami a kedvenc fajtám” – kezdte Hamilton a Mercedes hivatalos sajtóanyagában, majd kitért a verseny szokatlan hosszára is, amely a pálya lassúságából fakad. „Két teljes órára 100 százalékosan fókuszáltnak kell maradnod, ami nehezebb, mint ahogy hangzik, az őrült páratartalom miatt. Egy kis megcsúszás, és már a korlátban vagy, ezért a koncentráció fenntartása kritikus.”

Tavalyi sikere mellett 2009-ben is őt intette le elsőként a kockás zászló. „Eddig kétszer nyertem ott, mindkét alkalommal a pole-ból, ami jelzi, mennyire fontos az időmérő is. Nem lesz könnyű háromra növelni, közelről sem. De most magas szinten vagyok, és hajtani fogok a mesterhármasra.”

Ha valaki, Nico Rosberg megakadályozhatja az éllovas törekvését – a technikai feltételek adottak, nyilatkozata alapján pedig a tűz sem hiányzik a németből. „A maximumom támadok, és nem fogom feladni a harcot, semmi esetre sem. Szingapúr az egyik kedvenc versenyem, ami jó kiindulópont. Mindenkinek nehéz, fizikálisan és mentálisan is, de szeretem ezt a kihívást.”

„Tavaly csak néhány ezreddel maradtam le a pole-ról, és a versenyem is jól alakult, egészen addig, míg a kormány meghibásodása miatt véget ért a hétvégém. Tudom, hogy megvan a tempóm a győzelemhez, ezért tiszta hétvégében reménykedem, és abban, hogy szabadjára engedhetem az ezüst szörnyeteget” – folytatta Rosberg, akinek szintén kellemes emlékei fűződnek Szingapúrhoz. Az ütközésbotrányról emlékezetes 2008-as versenyen második lett, és egészen 2012-es első futamgyőzelméig ez maradt legjobb eredménye.

Forrás: www.formula.hu – RSS