Hamilton nem izgatja, Rosberg meg sem kapta

Nico Rosberg, Lewis Hamilton (Fotó: Xpbimages.com)

Nico Rosberg, Lewis Hamilton (Fotó: Xpbimages.com)

Mindössze a spanyolországi kisiklás választja el Hamiltont a 100 százalékos teljesítménytől, hiszen a barcelonait leszámítva minden időmérő edzést megnyert. Miután a 2015-ös versenyévadban összesen tizenkilenc megmérettetést rendeznek, már a Belga Nagydíj időmérője után eldőlt, hogy a tizedik pole pozícióját szerző kétszeres világbajnoké lesz a legtöbb rajtelsőségért járó trófea, amit a tavalyi évad óta osztanak ki a királykategóriában.

Legalábbis a korábbi tervek szerint minden éven kiosztanák, a díj tavalyi győztese, Nico Rosberg (a német 2014-ben tizenegy rajtelsőséget gyűjtött, míg csapattársa „mindössze” hét alkalommal indulhatott a mezőny éléről) viszont hónapok óta várja az említett serleget. „Sohasem kaptam meg a trófeát, ami a tavalyi szezonért járt volna” – mondta csapattársának még a Belga Nagydíj sajtótájékoztatóján. „Szóval, azért ne számíts rá, hogy te majd megkapod. Érdeklődj azoknál, akik ezért felelnek” – tette hozzá a német.

Mint kiderült, Hamilton nem is bánja, hogy az említett serleget adott esetben ő sem veheti kézbe, hiszen nem ennek a trófeának a megszerzéséért küzd. „A pole trófea nem izgat különösebben, de az jó, hogy vannak rajtelsőségeim” – mondta a listavezető. „A cél természetesen a világbajnoki cím elhódítása. Erre bármit elcserélnék! Odaadnám az összes rajtelsőséget és ezt a pole trófeát is! Persze az nagyon jó, hogy ilyen jól mennek az időmérő edzések ebben a szezonban” – tette hozzá.

Ha megtartja lendületét az időmérő edzéseken, Hamilton több rekordot is átírhat a szezon második felében. Mivel 11 hétvége alatt 10 rajtelsőséget szerzett reálisnak tűnik, hogy megdönti az egy szezonban gyűjtött pole pozíciók rekordját; a csúcsot Sebastian Vettel tartja, aki 2013-ban 15 időmérőt nyert. Abban az esetben pedig, ha a következő két kvalifikáción két rajtelsőséget szerez, beéri Senna rekordját, aki az 1988-as Spanyol Nagydíj és az 1989-es Amerikai Nagydíj között nyolcszor diadalmaskodott az időmérőn. A brazilénál jobb sorozatot senki sem produkált még.

Forrás: www.telesport.hu – RSS