Hamilton: Nem vagyok rocksztár, de élvezem az életet

Bulvár

2015. december 29. kedd, 13:45

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Lewis Hamilton

A háromszoros bajnok úgy véli, életvitelének inkább pozitív hatása van F1-es karrierjére, sőt ebből nyeri az energiát és a motivációt ahhoz, hogy sikeres legyen a pályán.

Lewis Hamilton magánélete mindig szolgáltatott témát a bulvársajtónak, de korántsem annyit, mint ebben az évben. Szupermodellek, partik, rapper-barátok, saját album előkészületei – mindenről szó esett egy-egy verseny között 2015-ben, de az összképhez hozzá tartozik, hogy a brit pont idén hódította el legdominánsabban a világbajnoki címet.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung erről a zajos, afféle „rocksztár-életről” kérdezte a 30 éves pilótát, aki azonban kicsit lehűtötte az őt kérdező újságírót. „Nem érzem magam rocksztárnak, csak másképp élek, mint a legtöbb ember. Izgalmas életem van: nemrég Washingtonban jártam, ahol nem messze ültem az elnöktől, a következő nap pedig Kanadába mentem edzeni, és zenélni egy kicsit. Ez után Los Angeles, Németország, Monaco és London következett – onnan Coloradóba repültem, és útközben meglátogattam néhány barátomat New Yorkban.”

Néhányan úgy vélik, hogy a hektikus életmód rossz hatással van rá, de pont főnöke, a Mercedes-sportigazgató Toto Wolff erősítette meg nemrég, hogy amíg a pályán 100%-ot képes nyújtani, addig hosszú pórázon tartják pilótájukat. Ami azt illeti, Hamilton sem lát életvitelében semmi kivetnivalót. „Pozitívan tekintek rá, és élvezem. Ez az év kimerítőbb volt, mint valaha, én pedig majdnem minden versenyt megnyertem, a harmadik világbajnoki címem mellett.”

Amikor megkérdezték Hamiltont, hogy szüksége van ezekre az élményekre ahhoz, hogy jól teljesítsen a pályán, így válaszolt: „Igen. Amit csinálok, az fontos számomra. Energiát és motivációt nyerek belőle más dolgokhoz, például a sporthoz. Úgy érzem, nagyszerű életem van.”

Forrás: www.formula.hu – RSS