Hamilton: Nico elrontotta a beállításokat

F1

2016. május 15. vasárnap, 17:32

Lewis Hamilton a Mercedes számára drámaian végződő Spanyol Nagydíjat követő első nyilatkozatában elárulta, a Nico Rosberggel való ütközést az váltotta ki, hogy csapattársa egy hiba miatt jóval gyengébb motorteljesítménnyel haladt a rajt után.

A német még megelőzte Hamiltont az első kanyarban, ám mivel rossz beállításokat választott a piros lámpák kigyulladása előtt, motorja nem volt képes a maximális teljesítményt leadni. Emiatt érkezhetett meg rá a brit jelentős tempókülönbséggel, ami végül Rosberg elkeseredett védekezéséhez és az ütközéshez vezetett.  Hamilton a csapattanácskozásról érkezve már számos részletnek és adatnak is tudatában volt, de nem hibáztatott senkit.

Dppi_00116005_577

„Mindenekelőtt nagy bocsánatkéréssel tartozom a csapatnak. Amikor megállt az autóm, a szívem azonnal ezt mondta, hiszen 1300 emberből áll a csapatunk, és hatalmas munkát áldoznak azért, hogy megadják nekünk ezt a lehetőséget. Nem tudtam megfelelni az elvárásoknak a nagy győzni akarásom miatt, és leírhatatlan, hogy mennyire csalódott voltam emiatt” – mondta.

„Jó rajtot fogtam, de a belső íven voltam, ahol nem túl jó a tapadás, ő pedig szélárnyékot fogott és kívülről elment. Ám kiderült, hogy elrontott egy kalibrálást. Alapvetően ez azt jelenti, hogy hibázott a rajt előtt, mert rossz motorbeállítást választott ki. A start előtt mindig el kell döntenünk, hogy milyen motorbeállítást használunk az első körben, és csak egy olyan volt, ami maximális teljesítményt ad. Ő viszont a safety car-módot vagy valami ilyesmit választott ki, szóval elkalibrálta magát, ezáltal pedig nagyjából 180 lóerőt veszített.”

„A 3-as kanyarban megérkeztem rá, ő pedig nem teljesen az ideális íven haladt. Baloldalon jóval kevesebb volt a hely, mint jobbról, ezért jobbra próbálkoztam, hiszen ott láttam meg a rést. És amikor egy versenyző 17 km/órával gyorsabban halad az előtte állónál, akkor rámozdul az ilyen résekre, és én is pont ezt tettem. Az első kerekem és szárnyam már mellette volt, de félre kellett húzódnom, hogy megpróbáljam elkerülni az ütközést, szóval…”

Amikor rákérdeztek, hogy az elrontott beállítások miatt Rosberget hibáztatja-e a baleset előidézéséért, így felelt: „Ebbe nem fogok belemenni. Csak bocsánatot szeretnék kérni a csapattól, és a továbbiakban mindent megteszek, hogy ilyen ne történhessen meg ismét.”

Forrás: www.formula.hu – RSS