Hamilton: Nico élvezze ki a helyzetet…

F1

2016. április 20. szerda, 08:27

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: Mercedes AMG Petronas

A brit F1-es világbajnok ismét üzent csapattársának: élvezze ki ezt az időszakot, mert nem tudhatja, hogy meddig tart. Ugyan ő még nem csatázott Rosberggel idén, de a harci kedve töretlen.

Lewis Hamilton gyengébb szezonrajtja és Nico Rosberg szárnyalása folyamatos témát szolgáltat eddig és a brit címvédőt ezúttal a CNN kérdezte meg a helyzetről – úgy fest, hogy Hamilton minden interjúban egyre keményebben válaszol ezekre. A vasárnapi Kínai Nagydíj óta már kijelentette, hogy nem aggódik, majd hogy Rosberg nem bizonyította, hogy gyorsabb nála, most pedig úgy fogalmazott, hogy csapattársa élvezze ki a helyzetet, mert nem tart sokáig. 

HamiltonMercedes

“Nico nagyszerű munkát végzett eddig, de a pályán még nem igazán harcoltam ellene, így meglehetősen nyugodt volt az első három futama. Jó neki, élvezze ki ezt a helyzetet, ameddig csak lehet, mert sosem tudhatod, hogy ez meddig tart” – üzent sorozatban hat futamgyőzelemnél járó és a pontversenyt maximális pontszámmal vezető csapattársának Hamilton.

“Melbourne-ben a hetedik helyről lettem második, Bahreinben is odaértem a dobogóra a problémáim ellenére és itt Kínában is 18-19 előzést csináltam, pedig nem ment minden jól. Remélem, hogy ez bizonyította a gyerekkorom óta meglévő harci kedvemet. Van még 18 futam, továbbra is remek csapatom és remek autóm van, az pedig fontos, hogy ne változtassunk semmin” – tekintett vissza, egyúttal előre a címvédő.

“Az élet egyes pontjain könnyű csak a negatívat látni és úgy gondolni, hogy mindent elvesztettél, de ez a szezon még nagyon, nagyon hosszú. Amíg csak tudok, beleadok mindent mentálisan és fizikálisan is, ez pedig mindig így volt, dühös, vagy frusztrált sosem voltam emiatt” – magyarázta. Az mindenesetre tény: még senki nem veszítette el a világbajnokságot úgy, hogy megnyerte a szezon első három futamát.

Forrás: www.formula.hu – RSS