Hamilton szombati fölénye – Spái statisztikák

F1

2015. augusztus 27. csütörtök, 07:35

Miért jelentett sokat a Belga Nagydíj dobogója az utánpótlás-nevelés számára, és milyen mérföldkőhöz – vagy inkább kilométerkőhöz – érkezett el az F1 a hétvégi futamon?

Lewis Hamilton pályafutása 39. győzelmével együtt megszerezte 80. dobogóját. Míg előbbi tekintetben kettővel még el van maradva Ayrton Sennától, a pódiumok számát illetően beérte a brazilt az örökranglista negyedik helyén, így már csak Michael Schumacher, Alain Prost és Fernando Alonso állnak előtte.

Hamilton elképesztő időmérő sorozatot is produkál, hiszen Spában már idei 10. pole-ját szerezte a 11 nagydíj során – egyedül Barcelonában szorult a második helyre Nico Rosberg mögött. Eredménye azt is jelenti, hogy máris bebiztosította magának a tavaly életre hívott, bár a Mercedes bajnoka által nem sokra értékelt Pole-trófeát, amit a szezonban legtöbb rajtelsőséget szerző versenyző kap.

A brit egyébként zsinórban hatodik pole-ját szerezte a hétvégén, ami önmaga legjobb sorozata, sőt, 2000 és 2001 fordulója óta nem volt senki ilyen hosszú ideig legyőzhetetlen az időmérőkön – akkor Michael Schumachernek sikerült egy hetes széria. A legtöbb egyhuzamban begyűjtött első rajthely Senna nevéhez fűződik nyolccal, ami elérhető közelségben van Hamilton számára.

hamilton_1

Sebastian Vettel 150. F1-es futamának nem lett pozitív a végkifejlete, a németnek ráadásul a 21 versenyen át tartó pontszerző szériája szakadt meg a defekt által.

A Ferrari 900. versenye ugyanezen okból nem lehetett túl boldog. Az olaszok csupán 27 nagydíjat hagytak ki az F1 kezdete óta, de a százas évfordulókon kifejezetten balszerencsések, hiszen ezek közül csak az elsőt, a 100.-at tudták megnyerni még 1963-ban John Surtees révén.

Kimi Raikkönen is csak a 7. lett, ami a legrosszabb pozíciója kedvenc pályáján azokat a versenyeket figyelembe véve, amelyeken célba ért.

Romain Grosjean kisebb hőstettet végrehajtva dobogóra állította a Lotust, ezzel önmaga és a csapat számára is majdnem két éve tartó ínséges időszaknak vetett véget, hiszen utoljára 2013-ban Austinban ünnepelhettek az enstone-iak az első három között, szintén a francia pilóta révén. Grosjean már tizedszer állt a dobogón, de a győzelemre még várnia kell.

Hamilton, Rosberg és Grosjean hármasa révén első alkalommal fordult elő a Formula-1-ben, hogy három GP2-es bajnok állhatott a dobogóra. Rosberg 2005-ben, Hamilton 2006-ban, Grosjean pedig 2011-ben nyerte meg a legrangosabb utánpótlás-szériát.

hamilton rosberg grosjean

A Spában megszerzett pontoknak köszönhetően három versenyző is átugrotta csapattársát a tabellán: Felipe Massa, Sergio Perez és Danyiil Kvjat.

A Formula-1 a 66. szezonja során, Spában elérkezett 300000. versenykilométeréhez. Ekkora szám jön ki, ha az összes eddigi világbajnoki futam versenytávját összeadjuk, 1950-től mostanáig.

Említést érdemel a McLaren rekordot jelentő 105 rajthelyes büntetése egyetlen versenyhétvégén, de hozzá kell tennünk, hogy ezt a csapat szándékosan idézte elő, hiszen többször is kicserélte az erőforrás egyes egységeit annak tudatában, hogy a futamra immár nem kaphatnak további szankciókat emiatt.

A wokingiak életében sokkal valószerűbb negatívum, hogy történetük során most még csak negyedszer nem tudtak egyetlen pontot sem hazavinni Spából. Legutóbb ez 1998-ban történt meg egy kettős kiesés eredményeként, ezúttal viszont Fernando Alonso és Jenson Button is meglátták a kockás zászlót.

Forrás: www.formula.hu – RSS