Hamiltoné a pole a vitás új időmérőn

F1

2016. március 19. szombat, 07:58

Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén a Mercedes kisajátította az első rajtsort az Ausztrál Nagydíjra, mögöttük pedig a két Ferrari várhatja majd a startjelet. Az új kvalifikáció nem hozott annyi izgalmat, mint azt sokan várták.

Az időmérőre száraz pálya várta a mezőnyt, ám a csapatok és a pilóták így is az ismeretlenbe ugrottak, hiszen senki sem tudta, hogy mit várhat az új, kieséses rendszertől. Már a zöld lámpa kigyulladása előtt felsorakoztak az autók a bokszutca végén, és azonnal mindenki pályára is lépett a szuperlágy gumikon, nagy forgalmat előidézve az első percekre. A pilótáknak 7 percük volt arra, hogy szabadon körözhessenek, ezt követően aztán megindult egy másik visszaszámláló is, amelynek értelmében minden 90 másodpercben kiesett a küzdelemből az aktuálisan utolsó helyen álló pilóta.

Az új időmérő edzés első búcsúzója Pascal Wehrlein volt, aki 15 ezreddel lassabb kört futott mint csapattársa, Rio Haryanto (büntetése miatt azonban az indonéz fog az utolsó helyről rajtolni). Ám a Manor két pilótája már nem volt a pályán, amikor a visszaszámlálójuk pergett, és nem is ők voltak az egyetlen csapat, akiken kifogott az új rendszer. A Haasnál Esteban Gutierrez és Romain Grosjean is késve kezdte meg gyorskörét, így ők lettek a következő kiesők, és hasonlóan járt Felipe Nasr is. Danyiil Kvjat Red Bullja révén egy nagycsapat autója is távozott, az orosz szintén a bokszban tartózkodott, amikor az időmérő rendszer kiosztotta számára a 18. helyet.

EasyCapture1_3

Az élmezőny az első percekben lefektetett erős köridők után visszatért a bokszba, így csak a közvetlen veszélyben lévő pilóták voltak a pályán a Q1 hajrájára. Ekkora Jolyon Palmerre helyeződött a figyelem, aki egy remek körrel tudott kikerülni az utolsó kiesőhelyről, lesorolva oda Marcus Ericssont.

A Q2-be így 15 versenyző jutott tovább, ahol hat perc elteltével ismét megkezdődött a kiesés – elsőként Kevin Magnussen, majd a másik Renault-t vezető Palmer esett a visszaszámláló áldozatául. Őket követően búcsúzott csak a két McLaren – a 13. rajthelyet megszerző Jenson Button, és az eggyel előtte végző Fernando Alonso eredményükkel bizonyították, hogy a wokingiak előreléptek tavalyhoz képest az egykörös tempó tekintetében. Az utolsó kanyarban hibázó Valtteri Bottasnak is bele kellett törődnie a kiesésbe, ő csak a 11. helyet szerezte meg. A Q2 végén a két Force India látszólag beletörődött a 9. és 10. pozícióba, így a szakasz különösebb tűzijáték nélkül ért véget.

A Q3-ba immár csak nyolc autó juthat be, közöttük volt mindkét Mercedes, Ferrari, Toro Rosso, valamint Daniel Ricciardo és Felipe Massa. A csapatok a megváltozott rendszer ellenére nem formálták át különösebben az időmérős programjukat, tehát aki arra számított, hogy a leggyorsabb autók folyamatosan a pályán lesznek, csatázva a kiesés elkerüléséért, annak csalódnia kellett. Ugyanis mindenkinek ugyanannyi szett gumi állt rendelkezésére, mint a korábbi években, ami nem tette lehetővé a vég néküli körözést. A két Ferrari például csak egy-egy kört tett meg a Q3-ban, majd Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel is kiszállt, megelégedve a 4. és 3. rajthellyel. Egyedül a két Mercedes ment el egy második körre is, de Rosberg nem tudta elkapni a hatalmas időt, 1:23,837-et futó Hamiltont, aki így megszerezte a pole-pozíciót.

Még három perc hátravolt a kvalifikációból, és a visszaszámlálók javában peregtek, amikor kialakult a végeredmény és a versenyzők többsége már a mérlegelésnél állt. Amikor letelt a 14 perces Q3, Lewis Hamilton már túl volt az ünneplésen és az öltözködést is megkezdte.

Az Ausztrál Nagydíj vasárnap reggel 6 órakor kezdődik közép-európai idő szerint.

EasyCapture2_1

Forrás: www.formula.hu – RSS