Hamiltonnak is aggódnia kell a motorja miatt?

Lewis Hamilton, Nico Rosberg (Fotó: xpbimages.com)

Lewis Hamilton, Nico Rosberg (Fotó: xpbimages.com)

Miután a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen probléma lépett fel Nico Rosberg vadonatúj erőforrásával, a Mercedes úgy döntött, az időmérő edzés előtt visszaszereli a német autójába a Spában használt korábbi hajtóegységet. A csapat a történtek után próbálta megérteni, mi is idézte elő a problémát, ám Toto Wolff sportigazgató elmondása szerint annak okát továbbra sem sikerült feltárniuk. És miután Lewis Hamilton továbbra is ezt a motorverziót használja, mindez bizonytalansággal tölti el a németeket.

„Úgy használtuk Lewis motorját, ahogyan normál esetben használni szoktuk. Nem voltunk konzervatívak, mert egyszerűen nem ismerjük a Nico motorján fellépett probléma forrását. De nem hisszük, hogy a teljesítménnyel volt kapcsolatos” – fogalmazott az osztrák az osztrák. „Ami Lewis motorját illeti, még mindig van egy nagy kérdőjel akörül, fennáll-e bármi veszély rá nézve. Ha rájövünk a fő gondra, és ez olyasvalami lesz, ami veszélyeztetheti Lewis versenyét, át fogjuk gondolni a motorcsere lehetőségét. Az autónk remek tempóval rendelkezik, és jobb lenne biztonságosan játszani.”

Miközben Niki Lauda kijelentette, Rosberg nem a motorcseréjének, csupán autója rossz egyensúlyának köszönheti vártnál gyengébb teljesítményét, Wolff egyetértett versenyzőjével abban, hogy a régi motort hátrányt jelentett számára. „Nico negyedik helye annak volt köszönhető, hogy régi motort használt, ráadásul az autója sem volt megfelelően beállítva a körülményekhez képest. Ha kiveszel egy motort egy autóból az időmérő előtt, mentális szempontból is nehéz helyzetbe kerülsz. Jelenleg nem tudjuk, mi volt a gond, de még mindig hisszük, megoldhatjuk azt” – mondta.

Rosberg mindeközben köszönetet mondott csapatának, hogy gyors munkájukkal lehetővé tették számára a részvételt a délutáni időmérőn. „Közvetlenül a harmadik szabadedzés után vettük észre a problémát. A szerelők hihetetlen munkát végeztek az autón, mindent kicseréltek másfél óra alatt, ami fantasztikus. A régi motorom már elég sokat futott, hat verseny van benne, és a motorok bizony kopnak az idő előrehaladtával. Szóval ez egyértelműen rossz hatással volt a hétvégém alakulására –versenyemre is rányomja bélyegét. Hét századra vagyok a Ferraritól, és nem hiszem, hogy a versenyen is ugyanilyen motormóddal fognak körözni, szóval még van esélyem ellenük” – tekintett előre a bajnok második helyezett, akinek ugyanakkor Monzában Hamiltonnal szembeni ponthátrányán is faragnia kéne.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS