Hamiltonnak változott a véleménye a halóról

F1

2016. július 24. vasárnap, 12:20

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es pilótája eddig nagyon elutasító volt a Ferrari által kifejlesztett fejvédővel, a halóval kapcsolatban. Ezen a hétvégén azonban megváltozott a brit véleménye.

A háromszoros világbajnok eddig élesen bírálta az úgynevezett halót, amit a fej védelmére szeretne az FIA bevezetni a 2017-es évtől. A pilótákkal pénteken megnézettek egy diavetítést a halálos kimenetelű F1-es, GP2-es és GP3-as balesetekről. Talán ezért is változtatott az álláspontján a Mercedes 31 éves pilótája.

Hamilton így kezdte mondandóját: „Egy idő múlva, úgy gondolom teljesen be kell zárnunk a pilótafülkét, mert az 100%-os védelmet jelentene. A halo Massa 2009-es itteni eseténél nem segített volna. Justin Wilson balesete is hasonló, mert fentről érte erőhatás. A zárt pilótafülke ugyanakkor talán megvédte volna.”

A brit beletörődve nyilatkozott a halóról: „Tehát nem gondolom, hogy visszautasíthatjuk, és ha van módja, hogy egy kicsit szebbé tegyük, akkor rendben, ha nem, akkor ez egy biztonsági dolog, amit el kell fogadnunk. Ha ez a szabály, akkor nem tudunk mit tenni ellene.”

 Dppi_halo_07.24.

A háromszoros világbajnok még mindig csúnyának tartja az eszközt, de számára is első a saját és pilótatársai biztonsága: „Borzalmasan fog kinézni! De amint mondtam, nem utasíthatjuk el a tényt, hogy egyikünknek 17%-al nagyobb esélye van a túlélésre egy súlyos balesetnél.”

Hamilton így emlékezett vissza a pénteki értekezletre: „Megmutatták nekünk azt, hogy egy GP2-es autó valahol a falban landolt, és ha rendelkezett volna halóval, az megvédi az illetőt. Szerencsére nem sérült meg, de a feje nagy veszélybe került volna! Azonban nem gondolom, hogy a halo változtathatott volna valamit Jules Bianchi baleseténél. Azt hiszem, nagyon kevés dolog menthette volna meg, mert egy hatalmas daruskocsinak ment neki.”

A brit pilóta támogatja a biztonsági intézkedéseket: „Azt hiszem folytatnunk kell az előrelépéseket ezen a területen is. Még nem vezettem ezzel, tehát csak a kinézetéről tudok beszélni, és nem úgy néz ki, mintha egy F1-es autóhoz tartozna.”

Forrás: www.formula.hu – RSS