Hamiltont akarja „meglasszózni” Alonso

F1

2016. augusztus 26. péntek, 19:34

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren Honda

Bajnoki címekben gazdag utolsó sora lesz a Belga Nagydíjnak, a McLaren pilótája pedig már most kidolgozott egy taktikát: a címvédőre tapad, és vele vontatja át magát a mezőny sűrűjén.

Miután Fernando Alonso 35, Lewis Hamilton 30 rajthelyes büntetést kapott motorcsere miatt a Belga Nagydíjra, már pénteken eldőlt, hogy a két világbajnok kezdi az utolsó két kockából a szezon 13. nagydíját. A kettejük közti sorrend azonban nem biztos: egyelőre Alonso áll az utolsó helyen, ha azonban Hamilton autójában a Mercedes holnap újra erőforráselemeket cserél, a világbajnok kerül az utolsó pozícióba.

Alonso külön csalódott amiatt, hogy a Honda új fejlesztésű motorja azonnal megadta magát: „Nyilvánvalóan nem ideális úgy kezdeni a hétvégét, hogy a vadonatúj erőforrással csak három kört bírsz megtenni, aztán ki kell cserélni, főleg, hogy ez büntetéssel is jár majd. Nem ideális, de inkább a szabadedzésen történjen meg, mint a versenyen. Rosszabb, ha pontszerző pozícióban ér a balszerencse” – mondta a spanyol, aki a meghibásodás miatt kihagyta az első edzés javát, a másodikon pedig 12. helyen zárt.

„Vasárnap a rajtrács végéről fogunk indulni, de megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani, hogy pozíciókat nyerjünk innen. Arra számítok, hogy Lewis, aki mellőlem indul, gyorsabb lesz nálam, ezért megpróbálok tapadni rá, meglasszózni az autóját, hogy keresztülhúzzon a mezőnyön” – ecsetelte taktikáját Alonso. Az új fejlesztéssel kapcsolatban hozzátette: „Egyelőre nem érzem a módosított erőforrás teljesítményét, mivel ma még csak konzervatív üzemmódban használtuk. Holnap meglátjuk, mennyire tudunk tempózni. Biztos vagyok benne, hogy előrelépést jelent majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS