Szerdán ünnepli 70. születésnapját az 1964-es tokiói olimpia kisöbű sportpuska fekvő számának bajnoka, Hammerl László, akinek egész életét a sportlövészet töltötte ki, ezért orvosi hivatását is feladta.
A japán fővárosban a kisöbű sportpuskások fekvő testhelyzetű versenyét nagy meglepetésre, mindössze 22 évesen megnyert sportoló 48 évvel ötkarikás győzelme után is aktív, a magyar szövetség alelnöke, s a csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokságra a csapat vezetőjeként utazott el kedden.
"Tavaly áprilisban a szövetség vezetői a szakmai segítségemet kérték ahhoz, hogy minél több versenyzőnek sikerüljön olimpiai kvótát szerezni, s én örömmel vállaltam el a feladatot, mert a lövészet számomra szent dolog – mondta az MTI-nek a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett szakember. – Egyébként nagyon bízom abban, hogy Finnországban még sikerül legalább egy sportolónknak londoni indulási jogot szereznie."
A londoni olimpiára kvalifikációs versenyek során lehet, lehetett kijutni, Világkupa-versenyeken, valamint világ- és Európa-bajnokságokon osztottak kvótákat, 1964-ben azonban még teljesen más volt rendszer: egy ország minden számban két sportolót indíthatott, s a nemzeti szövetségeken múlt, hogy kiket küld a játékokra.
"Hazai válogatókon kellett szerepelni, s az én helyem sokáig nem volt biztos, sőt, tulajdonképpen az utolsó utáni pillanatban kerültem a csapatba, s emiatt le is maradtam az első, mátraházi edzőtáborról. Az orvosi egyetemen tanultam, s a vizsgaidőszak miatt nem remekeltem ezeken a versenyeken, de Kisgyörgy Lajos, Gyuri bácsi, az akkori szövetségi kapitány bízott bennem, s végül a MOB olimpia előtti utolsó ülésén bekerültem a csapatba.
Akkoriban ez a bizonytalanság nem okozott feszültséget köztünk, nagyon jó volt a csapatszellem, őszintén mondom, hogy ha nem én utaztam volna, akkor sem éreztem volna keserűséget, tiszta szívvel drukkoltam volna azoknak, akik kint vannak" – mesélt a tokiói játékok előtti helyzetről Hammerl, akiben nem véletlenül bízott a szakvezető, ugyanis 1963-ban egy versenyen 1163 körrel, az érvényes világcsúcsnál lényegesen jobb eredménnyel győzött a 3×40 lövéses összetett számban.
A japán fővárosban addig a sportlövészetben ritkán látható szoros versenyt nyert meg, olyat, mely után hosszú ideig kellett várakozni arra, hogy kiderüljön, kié is a szám aranyérme:
"Az amerikai Wigger és én is 597 kört értünk el. Akkor holtversenynél először a több 10-es rangsorolt, ám mindketten 57-et lőttünk, ezt követően az úgynevezett belső 10-esek számát nézték meg, de ott sem volt különbség, 15-15 ilyen lövésünk volt. Így az utolsó tíz lövés döntött, ami nekem 100, neki 99 kör volt.
Legalább egy órát kellett várni, mire eredményt hirdettek. Addig nem is nagyon volt ilyen, de aztán négy év múlva én vesztettem ugyanígy Mexikóvárosban a cseh Kurkával szemben. Sosem felejtem el, amikor Tokióban jöttem ki a lőállásból, a teljesen elzsibbadt karomat masszírozgattam, Gyuri bácsi jött velem szemben, s azt mondta: +Aranyoskám, lehet, hogy megnyerted+"
A győzelme után négy nappal összetettben bronzérmet szerzett, az olimpia után pedig teljesen megváltozott, felpezsdült az élete, mint mondta, több mint száz helyen tartott élménybeszámolót:
"Azt gondolom, hogy a sikert is fel kell tudni dolgozni, nekem is beletelt egy kis időbe, de úgy hiszem, nem szálltam el magamtól."
A tokiói, majd a mexikóvárosi olimpia után még két nyári játékokon vett részt, s a montreali olimpia kudarca után nem sokkal visszavonult.
"en akkor számítottam rá, hogy felkérnek szövetségi kapitánynak, szerettem volna, mert az akkori szakvezető abbahagyta, s szakmai űr alakult ki. Végül 1977 januárjában kaptam a felkérést, nem volt edzői, vezetői tapasztalatom, de ezt akartam csinálni, emiatt az orvosi pályát is feladtam."
Hammerl összesen 26 évig volt szövetségi kapitány. Elmondása szerint a vezetői munka lényegesen nehezebb volt, mint versenyezni, mert sokkal több számra kellett figyelnie, a versenyzőkkel, a klubokkal, az edzőkkel, a szövetség vezetőivel, az olimpiai bizottsággal is meg kellett találni a közös hangot.
Saját olimpiai aranyérme óta szerzett mindkét magyar ötkarikás arany idején (1980 – Varga Károly, 2004 – Igaly Diána) ő volt a kapitány, de több világ- és Európa-bajnoki cím is született azokban az években.
"A mai magyar sportlövészetből nagyon sok pénz hiányzik, de azt hiszem, a csapatszellem sem olyan, mint régen, pedig a csapatnak kell a legfontosabbnak lennie." – szögezte le Hammerl László.
