Hanga Ádám: Megérdemelt a Real Madrid kosárlabda bajnoki győzelme

Hanga Ádám szerint csapata, a Real Madrid megérdemelten nyerte meg vasárnap a spanyol kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő negyedik felvonásán is legyőzte egykori együttesét, a Barcelonát, és összesítésben 3-1-gyel jobbnak bizonyult a nagy riválisnál.

                Hanga Ádám

    A válogatott játékos hétfőn a közmédiának elmondta: a bajnoki cím megkoronázta az egész szezont, ami “nagyon sűrű és élménydús volt” számukra. A spanyol bajnoki fináléról kifejtette, tisztában voltak azzal, hogy ellenfelük a kontinens egyik legjobbja, hozzájuk hasonlóan ők sem véletlenül jutottak az Euroligában a négyes döntőbe.

    “Az egész szezonban szenvedtünk ellenük, zsinórban ötször tudtak megverni minket, nem találtuk az ellenszert, hogyan tudnánk legyőzni őket. Ez az Euroliga elődöntőjéig tartott, ahol aztán sikerült nyernünk. A döntős párharcban kulcsfontosságú volt, hogy az első meccs idegenben a miénk lett, és a második is csak alig csúszott ki a kezünkből, pedig ott is szinte az egész mérkőzésen mi domináltunk. A harmadik összecsapást simán hoztuk, és utána már arra készültünk, hogy feltegyük az i-re a pontot, de tudtuk, hogy az mindig a legnehezebb” – nyilatkozta.

    Hozzátette, sikerüket már csak azért is megérdemeltnek tartja, mert

a döntő 160 játékpercéből 150-ben ők irányítottak és az ő akaratuk érvényesült.

Hangsúlyozta, csapata tavaszi teljesítményéről mindent elárul, hogy március óta mindössze két meccset veszítettek el, a bajnoki döntő második felvonását, valamint az Euroliga fináléját.

    Hanga – aki tavaly még a Barcelonával lett bajnok – háláját fejezte ki, amiért a nagy rivális szurkolói befogadták.

    “Volt Barcelona-játékosként sok Real-szurkolónak biztos nem volt egyszerű elfogadni, hogy aláírtam ide, de mégis tárt karokkal vártak, és ebben az idényben meg tudtam mutatni, hogy nem véletlenül igazoltak le engem” – mondta. Hozzátette: a döntőben pont a katalánokkal találkozni számára különösen nagy élmény volt, és elégtételt ugyan nem érzett a győzelem miatt, az viszont megfordult a fejében, hogy az előző klubjánál talán hibát követtek el, amikor tavaly elengedték őt.

    A kosarasnak a következő napokban a hazaútját kell megszervezni a családjával, amit gépjárművel több mint egyhetesre tervez, útközben több megállással. Így várhatóan csak a hónap végén érkeznek meg Magyarországra. Kiemelte: a válogatottnak július elsején és negyedikén lesz mérkőzése, de még nem tudja, hogy milyen minőségben tud azokon részt venni.

Egyeztetnie kell Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal, hogy a szakembernek milyen tervei vannak vele.

Hanga a következő napokban nem fog edzeni, és azt sem tartja kizártnak, hogy vasárnap combizom-sérülést szenvedett.

    “Meglátjuk, milyen állapotban érkezek meg a válogatott kerethez, de mindenképpen ott leszek, az Európa-bajnokságon való részvételem pedig nem is kérdéses” – zárta aí beszélgetést Hanga Ádám.

(mno.hu)