Hangodi: Dobogók hétvégéje

Off-road

2015. október 27. kedd, 20:31

Szerző: RISE Network / Tereprali.com

A máriapócsi záró futamon és az összetettben is a dobogón végzett Hangodi Bendegúz a hazai ralikrossz bajnokság Junior Kupájában. A HQ Racing fiatal pilótája egy műszaki probléma ellenére lett harmadik az idei utolsó versenyhétvégén, és erősítette meg ezzel harmadik helyét a sorozat összesítésében.

“Pénteken nem vette be a váltó a kettest, ezért az első előfutam nem alakult túl jól, csak negyedik lettem. Szombatra megcsinálták a váltót, de a második előfutamon belekeveredtem egy rajtbalesetbe, meglökték a kocsi hátulját, és megsérült a futómű, végül csak hetedik lettem. A harmadik előfutam végre jól sikerült, a harmadik helyen végeztem, az előfutamok utáni összesítésben pedig a negyedik helyen álltam, így ebből a pozícióból rajtoltam a döntőben, de már az első kanyarban feljöttem a harmadik helyre. A futam vége olyan volt, mint a bajnokság kicsiben: Széll Szabival fej fej mellett értünk be a célba, és végül minimális különbséggel lettem harmadik a versenyen és a Junior Kupában is” – idézte fel a máriapócsi hétvége történéseit Beni.

A ralikrosszos mezőny most téli pihenőre vonul, Beni életében pedig a jövő évi szezonkezdésig ismét a tanulásé lesz a főszerep. A HQ Racing legközelebb a Mikulás Rallyn áll rajthoz decemberben a két terepralis Klement Mosquitóval, Hangodi Zoltánnal illetve Juhász Gáborral a volánnál.

Forrás: www.formula.hu – RSS