Hangsúlyosabb szerepet kap a sport a felsőoktatásban

image

Stratégiai feladat a felsőoktatás sportjának és a főiskolai-egyetemi sport feltételrendszerének megújítása – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Rektori Konferencia plénum ülésén tartott előadásában.

Az államtitkár a jelenlévő egyetemi és főiskolai vezetők előtt tartott beszédében kijelentette: „A rendszerváltás óta eltelt időszakban, a kialakult új felsőoktatási rendszerben a szervezett, intézményi keretek között zajló sport fokozatosan kikerült a hazai egyetemek és főiskolák oktatási, nevelési és felkészítő programjából. A felsőoktatásban évekkel ezelőtt megszűnt a kötelező testnevelés, beszűkültek a felsőoktatási sportszervezetek, sportlétesítmények által kínált lehetőségek, állandósultak a fenntartási nehézségek, csökkent a sportoló hallgatók száma és elhalt a főiskolai-egyetemi versenyrendszer is.”
A sportpolitikáért felelős államtitkár úgy látja: paradox helyzet alakult ki, mert a felsőoktatásban egyre kevesebben sportolnak, de ha többen akarnának sportolni, akkor viszont a meglévő infrastruktúra nem tudná kellően kiszolgálni a megnövekedett igényeket. Czene Attila előadásában hangsúlyozta: „Mivel a magyar lakosság egészségi állapotának javításával növelhető az ország teljesítőképessége, a magyar társadalom jelenlegi helyzetében nem mondhatunk le a sportélet átfogó fejlesztéséről, így a felsőoktatás sportjáról sem.”
A Sporttörvény újraszabályozása kapcsán a NEFMI államtitkára kitért arra is: „A magyar sport szervezeti, irányítási, finanszírozási rendszerének újjászervezésével a Magyar Olimpiai Bizottságon (MOB) belül működő szakmai tagozatok között a felsőoktatás sportjának képviselete törvényi szinten garantált (…)  a főiskolai-egyetemi sportért is felelős szakmai tagozat automatikusan – alelnöki szinten – képviselteti magát a MOB elnökségében. Az államtitkár kiemelte: „Ez a sportra fordított állami források elosztási rendszerében is új, az eddigieknél lényegesen kedvezőbb helyzetet és lehetőséget teremt a felsőoktatási sportnak, hiszen a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség MOB tagsága biztosíthatja a forráselosztás tervezése és az arról való döntés során a felsőoktatási intézmények és az ezek mellett működő sportszervezetek szervezett érdekképviseletét és véleménynyilvánítását a döntéshozatalban.”
 A sportpolitikáért felelős államtitkár előadásában jelezte: ”Hazánk gazdasági érdeke, hogy az értelmiség következő nemzedéke az eddiginél nagyobb teljesítőképességgel bírjon.”
„Mindezekből világosan kirajzolódnak tehát az előttünk álló feladatok. Egy sajnálatosan leépült rendszert kell a mai társadalmi követelményekhez igazított szolgáltatási szerkezettel, szakmai (kiemelten testnevelői, szakedzői, sportmenedzseri) erőforrásokkal és az igények kiszolgálásra alkalmas létesítményparkkal újjáépíteni.” – közölte Czene Attila.
A felsőoktatás sportlétesítményi hátterének fejlesztéséről szólva az államtitkár azt mondta: „A nagyobb felsőoktatási központoknál sportcentrum-jellegű – integrált szolgáltatásokkal bíró, a hallgatói testnevelés, az amatőr sporttevékenység és a felsőoktatás versenysportjának igényeit is kiszolgáló – létesítmény-fejlesztésekre lenne szükség. A kisebb főiskolák esetében ugyanakkor olyan létesítmények kialakítása és fenntartása indokolt, amelyek képesek a körzet több oktatási intézményének (például az általános- és középiskolai testnevelési és sportprogramok) kiszolgálására is.”
Az olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedő államtitkár előadásában úgy fogalmazott: „Okkal, újra kell éleszteni a főiskolai-egyetemi versenysportot is, hiszen a sikerek hozta presztízsnövekedés amellett, hogy javítja az intézmények beiskolázási statisztikáját, erősíti a gazdasági partnerkapcsolatokat, ezáltal hozzájárul a főiskolák, egyetemek biztosabb anyagi hátterének megteremtődéséhez. Czene Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy e modellek bevezetése hosszú évek óta indokolatlanul késik, ezért fontos, hogy az állam is kezdeményező szerepet vállaljon az együttműködések kialakításában. Az államtitkár zárásként emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy: „A látvány-csapatsportokat támogató források között támogatható területként megjelent a felsőoktatás sportja, ami a sportfelszerelés és sporteszköz beszerzések támogatása mellett adókedvezményekkel ösztönzi az infrastruktúra-fejlesztést is. A felsőoktatási intézmények vezetőinek ezért a velük stratégiai együttműködési megállapodásban álló és az intézmény sportéletének szervezésében is aktív szerepet vállaló felsőoktatási sportszervezeteken keresztül a költségvetési közvetlen források mellett érdemes élnie az adókedvezményekkel ösztönzött, közvetett állami támogatási lehetőségekkel is.
A sportpolitikáért felelős államtitkár végezetül kiemelte: „A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség közelgő tisztújító közgyűlésén várhatóan elfogadásra kerülő alapszabály-módosítás éppen a fenti stratégiai céloknak való megfelelés lehetőségét teremti meg a magyar felsőoktatási sport számára.”