Elek Ilona (1907 – 1989) a női tőrvívás kiemelkedő egyénisége három olimpián vett részt: kétszer nyert aranyérmet, egyszer ezüstérmes lett. Ám akár hét olimpián is ott lehetett volna a páston, de a történelem viharai, a második világháború két olimpiát elsodort (1940 és 1944), kétszer pedig a hazai vívó szövetség vezetése akadályozta meg az olimpiai szereplését.
Az Elek lányok, Ilona és Margit, azaz „Csibi” és „Maca”, Fodor Istvánnál ismerkedtek meg a vívás alapjaival, majd rövidesen Italo Santelli mesterhez kerültek. Egyesek már az 1928-as amszterdami olimpiával kapcsolatban is tartalékként megemlítették Ilona nevét, de ez még túl korai volt. Ugyanakkor 1928-ban az első alkalommal kiírt országos bajnokságon Ilona a harmadik helyen végzett, és a következő két évben is dobogóra állhatott. Nemzetközi téren is sikeresen mutatkozott be. Bár a szövetség nem támogatta részvételét az 1929-es nápolyi Európa-bajnokságon, édesapja kifizette a költségeket és Ilona meghálálta a támogatást az egyéni döntőben megszerzett ötödik helyével.
1930-ban azonban úgy tűnt, pályafutása megfeneklik. Egy verseny során testvére, Margit ellen többször is igazságtalanul ítélt a zsűri, amire Ilona félrehívta az elnököt és egyértelműen közölte vele a bíráskodásról kialakult véleményét. Emiatt a szövetség fegyelmi bizottsága két évre eltiltotta a versenyzéstől, ami az 1932-es Los Angeles-i olimpián való bemutatkozás elmaradását eredményezte.
Az eltiltás lejárta után 1933-ban Ilona már aranyérmet nyert csapatban az Európa-bajnokságon, majd a következő két évben nemcsak csapatban, hanem egyéniben is első lett az Eb-ken. 1936-ban, Berlinben az olimpián Ilona az esélyesebb ellenfelei előtt megnyerte az olimpiai bajnokságot, a győzelmi dobogó második és harmadik fokán az előző két olimpia győztese, az osztrák Ellen Preis és a német Helene Mayer állt. Győzelmével Ilona lett a magyar sportolók közül az első női olimpiai aranyérmes.
A második világháború miatt két olimpia is elmaradt és legközelebb csak 1948-ban Londonban rendezhették meg a következő ötkarikás vetélkedést. Ilona 12 év után megvédte olimpiai bajnokságát.
1952-ben Helsinkiben nem sok hiányzott a harmadik aranyérem elnyeréséhez sem. A holtversenyt eldöntő utolsó asszóban azonban az olasz Irene Camber győzött és övé lett a bajnoki cím, Ilona pedig ezüstérmet vehetett át. A végeredmény kialakulásában döntő szerepe volt a belga Paul Anspach zsűri elnök részrehajló, elfogult bíráskodásának.
1956-ban a szövetség Ilonát eredményei alapján (1955 Róma, vb-aranyérem csapatban, egyéniben bronzérem) felmentette a válogató versenyeken való részvétel alól. Ennek ellenére, amikor döntöttek az olimpiára utazókról, őt nem javasolták, csak két tőrvívónő részvételét támogatták, pedig az 1956 szeptemberében Londonban megtartott vb-n ő is tagja volt a bronzérmet nyert csapatnak. Így a Melbourne-i olimpia is kimaradt pályafutásából.
Összefoglalva: Elek Ilona három olimpián vett részt, két aranyérmet és egy ezüstérmet nyert. A világbajnokságokon 6 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett, az Európa-bajnokságokon 5 alkalommal győzött és egyszer második lett. 1933 és 1956 között összesen 21 érmet nyert a világversenyeken. A Nemzetközi Vívó Szövetség, a FIE 1951-ben a Feyerick vándordíjjal, a szövetség legmagasabb kitüntetésével ismerte el Elek Ilona sporteredményeit, a női vívás népszerűsítése és elterjesztése terén végzett tevékenységét, elsőként a vívónők közül.
Érdemes megjegyezni, hogy a magyar vívók közül ezt a vándordíjat 1989-ben Kovács Pálnak, 2007-ben pedig Nagy Tímeának is odaítélték.
(Dr. Hencsei Pál, fotók: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum)
