Hárman távoztak Szombathelyről

szombathelymatajsz1

A vezetőedző értékelte az idei évet valamint Matajsz Márk bejelentette, hogy hárman elhagyták a klubot.

szombathelymatajsz1

A Szombathely újoncként a 12. helyen zárta a férfi Ob I-et.

Vladimir Cvetic már szezon közben távozott, és Rustan Ukumanovval sem hosszabbítunk szerződést – mondta Matajsz Márk az aligator.hu-nak, hozzátéve, Kutasi Rómeó pedig abbahagyta a vízilabdát, kizárólag edzőként dolgozik tovább klubunknál. Két új játékossal megállapodtunk, de neveket egyelőre nem szeretnék mondani – jegyezte meg.

Hosszabban pedig így értékelte a szezont a vezetőedző.:

Meglehetősen mélyről indultunk, a tavaly augusztusi szombathelyi felkészülési tornán mind az öt meccsünket elveszítettük – mondta Matajsz Márk, az AVUS edzője. – S nem is folytattuk jól, a bajnokságban az alapszakasz első négy mérkőzésén kikaptunk, aztán Szombathelyen 10-8-ra megvertük a Kaposvárt. Ez a meccs volt a fordulópont. A győzelem visszaigazolása volt annak, hogy jó úton járunk, a játékosok elhitték: van értelmük a kemény edzéseknek és persze az önbizalmuknak is jót tett a diadal. Az alapszakasz többi meccsén sem vallottunk szégyent, gyakran csak az utolsó pillanatokban, rutintalanságunkból adódóan veszítettünk. Meccsről-meccsre, folyamatosan fejlődtünk, miközben tudtuk: nekünk elsősorban a kiesés elleni harcban két riválisunkat, a Szegedet és az Újpestet kell legyőznünk. Egyre inkább összeállt a csapat, felvettük az OB I ritmusát, kialakult a játékkapcsolatok a vízben és a begyakorolt taktika is visszaköszönt. Az edzéseken a korábbinál is nagyobb koncentrációt követeltem a játékosoktól. Mindig is hangoztattam: egyedül a munkában hiszek. Tudtam, a sok melónak előbb-utóbb gyümölcsöznie kell. Sokat segítettek a budapesti és zágrábi edzőmeccsek is – hálásak vagyunk a vezetőknek, hogy ezekre elutazhattunk. Az alapszakaszt az A csoport utolsó előtti, hetedikén helyén zártuk, úgy, hogy oda-vissza megvertük az előbb említett rivális Újpestet. A folytatásban a középszakaszban, az alsóházi play-offban is szoros találkozókat vívtunk, sőt, nyertünk Szegeden, idegenben és idehaza legyőztük a Tatabányát, és itthon megvertük a Szentest is. Így csak hajszál híján maradtunk le a 9-12. helyért való rájátszásról, de utólag azt mondom: ez talán korai is lett volna a csapat számára. A 13-16. helyért folytattuk, s mivel 6-0-s előnnyel szálltunk vízbe a Szeged ellen, csak egy győzelem kellett: ezt az első meccsen, Szombathelyen meg is szereztük. Innentől kezdve biztossá vált, hogy nem eshetünk ki, így a Tatabánya elleni párharc a 13-14. pozícióért amolyan jutalomjáték volt. Örülök, hogy két meccsen megszereztük a 13. helyet. Összesen 24 pontot szereztünk a bajnokságban, ami egy „első bálozótól” óriási eredmény. Sokan gratuláltak a szakmán belül, még Marcz Tamás szövetségi kapitány is elismerően beszélt a teljesítményünkről. Jómagam maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel, a keret 70 százalékának semmilyen OB I-es múltja sem volt a bajnokság előtt. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, valamennyi játékosnak akadtak jobb meccsei és hullámvölgyei – de mindannyian beletették a maguk részét a közösbe. A saját nevelésű, fiatal játékosok megértették, és elfogadták, hogy – ellentétben az OB I/B-vel – az első osztályban legtöbbször epizódszerep jutott számukra. Ettől persze ugyanolyan értékes tagjai a keretnek, mint bárki más. Nagy segítségünkre voltak drukkereink, szurkolásukkal sokat tettek a csapatért. Remélem, ősztől még többen kijönnek nekünk drukkolni – mondta a klub honlapján.

A felkészülés július 16-án kezdi a csapat, amelynek edzője a 13. helyet jövőre is aláírná.

Fotó: aligator.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS