Harminc esztendős az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta


Szerdán ünnepli 30. születésnapját London és Rio kajakbajnoka, az ötszörös ötkarikás győztes Kozák Danuta. A sportoló a közelmúltban jelentette be, hogy gyermeket vár, így ez a kerek esztendő nem a sporteredményekről szól majd, hanem az anyaságról.

Kozák Danuta 1987. január 11-én született Budapesten. Édesanyja lengyel származású. „Dana” kisgyermekként több sportágat kipróbált, a kajakozás mellett 9 évesen döntött. A KSI-ben Agócs Mihály tanította meg neki az alapokat, később Simon Miklós lett a mestere, a Bp-i Honvédban talált új „otthonra”. A riói olimpiára már párja és egyben új edzője, Somogyi Béla készítette fel, az UTE versenyzőjeként, 2013-tól.

A legeredményesebb magyar női kajakozó, egyben a legtöbb olimpiai kajakos arany tulajdonosa. Kiemelkedő sikerei közt ötszörös olimpiai bajnok, 11-szeres világ- és 14-szeres Európa-bajnok. Három olimpián nyert érmet, összesen hatot. Pekingben a női négyessel ötszáz méteren ezüstérmet nyert. Londonban a versenyszámot megnyerte, mellette a távon egyesben sem talált legyőzőre. Rióban három számban is a dobogó tetejére állhatott: a négyessel és egyesben duplázott, a kajak kettesek versenyében párjával szintén győzött. Danuta nevéhez kötődik az 500. magyar olimpiai érem és a 175. magyar aranyérem. A 2015-ös Európa Játékokon, Bakuban két aranyat és egy bronzot nyert.

A Budapesti Corvinus Egyetemen kertészmérnökként végzett, hobbija a kertészkedés és mellette a sütés-főzés. Több elismerésére is büszke lehet: Budapest díszpolgára, Junior Príma-díjas, a magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka, 2016-ban Az év női kajakosa-díjat vehette át.

A bajnoknő december végén jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért kihagyja a 2017-es versenyszezont.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS