Három autóval menne Le Mans-ba a Toyota

WEC

2016. március 25. péntek, 14:17

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Toyota

A japán gyári istálló vezetősége már a 2017-es Le Mans-on töri a fejét, melyen terveik szerint idén először nem kettő, hanem három LMP1-es prototípussal állnának rajthoz – ha a pénz úgy akarja…

A Paul Ricard-i WEC-prológ előestéjén a Toyota csapatigazgatója, Rob Leupen elárulta, hogy a japán gyártó azon gondolkodik, hogy a 2017-es Le Mans-i 24 óráson története során először immár három autóval áll rajthoz – viszont ehhez a megfelelő költségvetésre is szükség van, amiről már egyeztetett a japán márka felső vezetésével is.

„Reméljük, hogy egy harmadik autót is indíthatunk, de ez nagyban függ a költségvetéstől is, hiszen nagyon sok új fejlesztésünk van idén. Ezt a beszélgetést minden egyes évben lefolytatjuk Japánban, mindenesetre most azt várjuk, hogy jövőre elindíthatjuk a harmadik autót” – mondta Leupen, aki alá is támasztotta reményeit:

toyota_wec_lmp1

„Nagyobb a költségvetésünk, mint tavaly volt, s ezzel együtt a vártnál korábban is kezdhettük meg a fejlesztési programot, amihez pénz kell. Viszont ez nem jelenti azt, hogy jelenlegi teli pénzeszsákokkal mászkálunk fel-alá. Ha a fejlesztést illetően kompromisszumokat kell kötnünk, és ez azt eredményezi, hogy elveszítünk körönként egy másodpercet Le Mans-ban, akkor nem nyertünk semmit. A harmadik autóról csak októberben lesz hivatalos döntés, de szerintem júliusban már sejthetünk valamit.”

Az elmúlt évben a Toyota volt az egyetlen gyári LMP1-es csapat, mely csak két autót indított Le Mans-ban, az elmúlt évek hagyományát folytató Audi, a végső győzelmet megszerző Porsche és a hatalmasat égő Nissan egyaránt három prototípussal állt rajthoz – idén viszont a japánok mellett a két német gyártó is kétautósra faragta le csapatát a 24 órásra.

Forrás: www.formula.hu – RSS