Három egyesület játszott az Oázis idei jótékonysági vízilabda tornáján

dsc_4210

Autista és halmozottan sérült gyerekek megsegítése volt a célja az Oázis Sport Club második jótékonysági tornájának. A belépőkből befolyt 100 ezer forintot az egyesületünk a 3. kerületi FLÓRA ALAPÍTVÁNYNAK adja. Ők azokért a gyerekekért küzdenek, akik sérülten és betegen jöttek a világra.

A november 24-i rendezvényt az „első bálozók” meccse nyitotta meg. Ebben a fél órában három egyesület is vízbe szállt, olyan kisebbek és nagyobbak mérték össze tudásukat, akik még csak most kezdték a vízilabdázást, illetve évek óta ügyesednek az edzéseken, de még mindig túl fiatalok ahhoz, hogy igazi meccsen szerepelhessenek.

dsc_4153
A fergeteges mérkőzés után az Oázis történetében először a 2005-2006-2007-2008-as korcsoport LÁNYOK csaptak össze és mutatták meg ország világnak, hogy a kisasszonyok is tudnak harcolni, úszni és gólokat dobni. A harmadik fordulóban a 2004-2005-ös fiúk próbálkoztak a balkezükkel a kapuba találni, majd következett a torna talán legérdekesebb meccse, ahol a III. kerületi TVE lánycsapata mérkőzött meg az Oázis összeállt lányaival. A 2003-as Halas Luca és a 2002-es Szabó Niki segítségével a nagyon fiatal kislányok egy szoros meccset tudtak játszani az óbudai lánycsapattal és a végeredmény 8:6 lett a TVE-nek. Ezután a szülők legnagyobb örömére a még csak szárnyaikat bontogató 9-10 évesek játszottak egy igencsak dinamikus meccset a leányfalui Kópé 2006-os csapata ellen. Az eredmény nekünk kedvezett és örömmel láttuk, hogy az oázisos fiúk és lányok kezdik megérteni, hogy mi jelent pontosan a védekezés, miért fontos a jó passzolás és a villámgyors úszás. Már estefele járt, amikor a TVE felnőtt női csapata szállt vízbe az Oázis 2002-2003-as gyerekcsapata ellen. Itt már egy igazán lendületes mérkőzést láthattak az érdeklődők, és mindkét csapatnak nagy öröm volt, hogy ilyen jó edzőmeccsen vettek részt.

dscn4634
Ez a nap sok élményekkel szolgált a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A Klub nagyon örül neki, hogy sikerült a belépők árából 100 ezer forintot összegyűjteni, amelyet az autista és halmozottan sérült gyerekek fejlesztéséért küzdő Flóra Alapítványnak ajánlott fel. Az Alapítvány munkatársai az elejétől a végéig részt vettek az Óbuda Sport Nonprofit Kft. által is támogatott rendezvényen.

Forrás: www.obudasport.hu – RSS