Három magyar elsőség a kungfu világbajnokságon

Négy érmet szereztek a magyarok a Kínában szerdán befejeződött kungfu világbajnokságon. Az eseményen 48 országból közel 900 versenyző indult, köztük hat magyar kungfus. A sportág történetében még soha nem vett részt ilyen nagy létszámú magyar csapat vb-n, és a mostani az eddigi legjobb szereplés is.

 

A kétévenkénti világbajnokságokat hagyományosan Kína híres harcművészeti központjainak egyikében rendezik meg, ezúttal a Szecsuán tartományban fekvő Emeishan városa volt a helyszín.

A magyar versenyzők közül a felnőtteknél Kiss Dorottya volt a legeredményesebb, aki a Shaolin ököl formagyakorlat kategóriában világbajnoki címet szerzett, és a szablyával végrehajtott versenyszámban is csak alig maradt el a dobogótól: negyedik lett.

A férfiaknál Filóci Mihály is felállhatott a dobogóra, aki a Chen stílusú tajcsicsuan kategóriában harmadik helyen végzett.

Az ifjúságiak mezőnyében Kósa Panna két kategóriában indult és mindkettőben első lett. A világbajnoki címeket a Shaolin ököl, illetve az egyenes kard formagyakorlatban szerezte meg.

„Az elmúlt években a szövetség néhány egyesületénél nagyon szisztematikus utánpótlás-felkészítő program indult el, amelyet idén a sportért felelős államtitkárság is támogatott. Ennek a szakmai programnak az első kézzelfogható eredménye az áprilisi Európa-bajnokságon tapasztalt rendkívül jó szereplés volt, a mostani világbajnokságon elért három elsőség pedig azt mutatja, hogy nagyon jó irányba indultunk el” – mondta a sporttörténelmi eredmények kapcsán Varga István, a Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség főtitkára.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS