Három úszó aranyérem megszerzésére van reális reményünk!

Így látja Nagy József, aki Amerikában és Kanadában lett világhírű edző

Arca alapján sem lehet összetéveszteni senkivel Nagy József, egykori magyar bajnok mellúszót, aki edzőként világhírnévre jutott. Egészen fehéres ősz haja azonban mindennél biztosabb támpontot jelent – már messziről és egyértelműen felismerhető. Szerdán délután, az olimpiai falu előterében, a magyar zászló felvonását megelőző percekben futottunk össze.

  • Honnan tudta, hogy éppen a magyarok következnek?

,,Teljesen véletlenül vagyok itt, hiszen én a kanadai válogatottal érkeztem Londonba” – válaszolt Nagy József. – ,,Persze, hogy örülök, ha találkozom honfitársaimmal is, hiszen én magyar voltam és az is maradok.”

  • Bajnok volt otthon, majd edzőként is elől járt. Hogyan került ki az óceánon túlra?120725_Nagy József.jpg

,,Versenyzőként nem voltak kiugró eredményeim, mindössze egyszer tudtam nyerni az Ob-n. Ez 1973-ban történt, a Spartacus úszójaként lettem bajnok 100 mellen. Ott, majd később a BVSC-ben és a Honvédban edzősködtem, s 1986-ban mentem ki először az Egyesült Államokba, Washington közelébe. Bár az egész úszósport közege elég langyos volt, de a legfőbb okot a közgazdász első feleségem előmeneteli lehetősége jelentette.”

  • Az amerikai évek során nem mellesleg Ön is egy jókorát ugrott előre a szakmai hierarchiában…

    […] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: