Haryanto sok szurkolót vár Melbourne-be

F1

2016. március 6. vasárnap, 09:28

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Az indonéz F1-es pilóta eddig is sok támogatást kapott drukkereitől és úgy véli, hogy a tábora egyre nagyobb és nagyobb lesz – csapattárásáról, Pascal Wehrleinről elismerően nyilatkozott.

A Manor újonca, az indonéz Rio Haryanto sok szurkolóját várja a szezon első futamára, Ausztráliába – úgy véli, hogy nagy önbizalmat és magabiztosságot meríthet az ő támogatásukból. A pilóta első F1-es versenyére készül, hiszen az indonéz kormány óriási támogatásának köszönhetően idén ülhet először versenyülésben a királykategóriában.

“Nagyszerűek az indonéz szurkolók” – nyilatkozta Haryanto. “Sok drukker követett engem a GP2-ben és most a Formula-1-ben is, ez a tábor pedig egyre nagyobbá és nagyobbá válik. Ezért nagyon hálás vagyok és nagy köszönettel tartozom nekik!” – tette hozzá a pilóta. 

Haryanto_1

A Manornál nem csak Haryanto számít újonc pilótának, hiszen csapattársa, Pascal Wehrlein sem versenyzett még az F1-ben, igaz, ő már volt a Mercedes tartalékpilótája, ráadásul megnyerte a DTM-sorozatot is. Az indonéz versenyző szerint  társa nagyon sokat ér a csapat számára. “Pascal egy rendkívül jó versenyző, megnyerte a DTM-et és a Mercedesnél is gyűjtött már tapasztalatokat. Úgy gondolom, hogy sok hasznos információt tud adni a csapatnak, mert jóval többet ülhetett már győztes autóban” – beszélt Wehrleinről Haryanto.

A Manor igyekezett erősíteni szakmai gárdáját a télen és Haryanto szerint ez nagyon fontos volt, tekintve, hogy ő és Wehrlein is újonc. “Nagyon jó hátteret építettek fel, jó tudású szakemberekkel, akik remekül értik az autót” – mondta erről a pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS