Hashtag győzelem

A vártnál simább mérkőzésen győzte le a fiú U19-es vízilabda-válogatott a görögöket az alpheni Európa-bajnokságon. A magyar csapat már öt góllal is vezetett, végül 10-8-ra nyert.

Pusztai Viola Ha valaki nem találna kedvére való szórakoztató műsort a kereskedelmi csatornák tengerében, annak alternatívaként ajánljuk a Facebookon esténként 9-10 óra tájban jelentkező Manhercz Krisztián-showt. A fiú U19-es vízilabda-válogatott kitűnősége az elmúlt két bejelentkezés alkalmával már bizonyította: ha nem jönnének be a számításai a pólóban, akkor nyugodtan kacsingathat a show biznisz felé.

A vasárnapi adás ötvenöt percében, a hashtagek rengetegében azért arról is beszámolt a 19 éves felnőttválogatott játékos, hogy mi történt a Málta ellen 22-5-re megnyert meccsen. Pontosabban arról beszélt, hogy az Európa-bajnokságnak otthont adó alpheni uszoda elég fura, kicsi, így kevés a levegő, és amiatt könnyebben el lehet fáradni. A „rögös utazás” következő állomásával kapcsolatban elmondta, miután a görögök az első nap 12-10-re legyőzték Montenegrót, így a két csapat meccse akár a csoportelsőségről is dönthet. (A #, a hashtag,vagyis kettős kereszt jelzés – nagyon leegyszerűsítve – az internetes keresés és linkelés speciális formája; segít az embernek, hogy megtudja: a többiek mit mondanak az adott témakörben – A szerk.)

A vártnál simábban győzte le a görögöket az U19-es fiúválogatott Forrás: KMBZ

A vártnál simábban győzte le a görögöket az U19-es fiúválogatott  •  Forrás: KMBZ

Az élő adás egyébként a most látható valóságshow-k közül leginkább a Star Academy-re hajazott, már csak azért is, mert a vége felé átcsapott X-Faktorba. Bár az nem derült ki, hogy a tizenhárom játékos közül ki léphetne fel a világot jelentő színpadra mikrofonnal a kezében, az ellenben igen, hogy a hollandok mivel kívántak kedveskedni a csapatnak: minden egyes góljuk után a Kis Grofó által énekelt, A nézését meg a járását című sláger akkordjai hangzottak fel az uszodában.

Málta ellen huszonkétszer. A görögök elleni meccsen tízszer.

Azt nem sikerült kideríteni, hogy a görögöket mivel „boldogították”, de a lényeg az, hogy az ő nótájukat csak nyolcszor húzták el . Ebből pedig máris kiderül, hogy Horkai György együttese 10-8-ra megnyerte a mérkőzést.

Az ellenfél csupán az első negyedben vezetett, akkor kétszer is, de 2-2 után a magyarok egyre növelték az előnyüket. A második negyedben már néggyel is vezettek, akkor jött a kisebb hullámvölgy, így a görögök visszajöttek egyre, egyenlíteniük azonban már nem sikerült, sőt a félidőben 7-5 volt ide.

A harmadik negyedben öt percig nem esett gól, akkor ötméteresből növelte előnyét a magyar együttes. Aztán hirtelen 9-5 állt az eredményjelzőn, és a negyedik negyed elején már öt góllal is vezettek Buriánék. A görögök ekkor magukhoz tértek, két és fél perccel a vége előtt feljöttek két gólra, de miután több találat már nem esett, így 10-8 lett a vége. Vogel Soma tizenhárom védéssel járult hozzá a sikerhez, mezőnyben Nagy Ádám volt a legeredményesebb három góljával. Utóbbi honlapunknak így beszélt a mérkőzésről:

– Abszolút nem ilyen meccsre számítottunk, legalábbis én biztosan nem. Az elején a védekezéssel akadt gondunk, nehezen tartottuk a görögök centerét, emiatt ötmétereseket ítéltek ellenünk. Aztán mélyebb zónázásra álltunk át, és megváltozott a játék képe: Vogel Soma nagyon jól védett és egyre többet blokkoltunk. A meccs végén kiengedtünk, ráadásul egyetlen emberelőnyt sem lőttünk be, ezért jött fel ránk az ellenfél. A montenegróiaknak holnap ugyanúgy nekiesünk, nyerni akarunk és a csoport élén végezni.

A magyar csapat két mérkőzés után hibátlan, kedden Montenegróval játszik 19.15-től.

FIÚ U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALPHEN (HOLLANDIA)
Csoportmérkőzések:
Magyarország–Málta 22-5 (6-3, 8-0, 3-2, 5-0)
A magyar gólszerzők: Manhercz K. 6, Vadovics V. 3, Szatmári 3, Lukács 3, Nagy 2, Teleki 2, Biros B., Burián, Simon
Magyarország–Görögország 10-8 (4-2, 3-3, 2-0, 1-3)
A magyar gólszerzők: Nagy Á. 3, Burián 2, Manhercz K. 2, Szatmári, Biros B., Teleki
Szeptember 13. kedd: Magyarország–Montenegró 19.15
Szeptember 14, szerda: nyolcaddöntő
Szeptember 15, csütörtök: negyeddöntő
Szeptember 17, szombat: elődöntő
Szeptember 18, vasárnap: döntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS