Hasznos tapasztalatot jelentett a riói tesztverseny a kajak-kenu válogatottnak

A milánói kvalifikációs világbajnokságot, majd az országos bajnokságot követően néhány nappal Rio de Janeiróba utazott a magyar kajak-kenu válogatott, mely hasznos tapasztalatokat szerzett a körülményekről a játékok előtt nem egész egy évvel – erről is beszéltek a szövetség vezetői a MOB-ban rendezett konzultáció során.

A – már hagyományos, olimpia előtti – megbeszélésen részt vett Baráth Etele elnök, Schmidt Gábor főtitkár, Storcz Botond szövetségi edző, Csabai Edvin szakmai igazgató és dr. Toman József, a válogatott orvosa is.

Az ülést vezető Fábián László, a MOB sportigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a sportág a riói kvóták megszerzésében és a nemzetközi utánpótlás-eredmények terén egyaránt eredményes évet zár. A sportvezető hozzátette: a kiemelt sportágfejlesztés (ksf) a kajak-kenunak, mint kiemelten támogatott sportágnak továbbra is komoly lehetőségeket biztosít.

Dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató az olimpiai nevezéssel, a riói utazással, logisztikával kapcsolatos aktualitásokról adott tájékoztatást.

A Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat igazgatója, dr. Téglásy György (OSEI) az egészségügyi szűrésről beszélt, dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője a doppingellenőrzéssel kapcsolatban tájékoztatott. Felhívta a figyelmet a brazíliai húsfogyasztás veszélyeire, és hangsúlyozta, hogy rizikóval járhat Rióban táplálékkiegészítőket vásárolni.

Schmidt Gábor MKKSZ-főtitkár arról számolt be, hogy jó döntés volt a riói tesztversenyen a helyszíneket végigjárni, megtapasztalni az akklimatizációt, a közlekedést, a szállást és az étkezési lehetőségeket.

“A szállás és az étkezés minden igényt kielégít, a szálloda és a pálya között autóval 10-15 perc alatt meg lehet tenni a távolságot. Rizikófaktort az időjárási körülmények jelenthetnek, meglátjuk, a mobil lelátók mennyire fogják majd a szelet, mennyire befolyásolják a hullámzást. Abban biztos vagyok, hogy a hínárt addig eltávolítják, a gépek már ott vannak” – tájékoztatott a sportvezető.

Storcz Botond bízik még további kvótákban. Az olimpiai bajnok szövetségi edző az olimpiai felkészülésről, a pótkvalifikációról, a válogatóversenyekről beszélt. Elmondta, a versenyzői létszám elérheti a 18-at, a kísérőkkel, edzőkkel, gyúrókkal, orvosi teammel együtt akár 30 fős is lehet a magyar kajak-kenucsapat. Kiemelte, hogy az olimpia előtti Európa-bajnokság jó visszajelzés lesz a sportolók felkészültségéről. A pótkvalifikációra május 18-19-én kerül sor.

Csabai Edvin az elmúlt időszak eredményességét elemezte, a kvótahelyzetet ismertette. A szakmai igazgató beszélt az utánpótlás-korosztályok sikereiről, kiemelte, hogy a most eredményes fiatalokkal már Tokióra terveznek. Azt is elmondta, tendencia, hogy a versenyzők az egyéni számokban kezdik hozni inkább az eredményeket a csapateredmények helyett.

A konzultáción az idei EORV és a 2017-es, győri rendezésű EYOF is napirendre került. Elhangzott: a korosztályt tekintve lehetnek mindkét versenyen érintett sportolók.

Schmidt Gábor aláhúzta, hogy a kiemelt sportágfejlesztés forrásai jelentős eredményeket hoznak az utánpótlás-nevelés terén, ide tartozik az is, hogy a vidéki műhelyek meg tudták tartani sportolóikat.

Toman József keretorvos rövid előadást tartott a tesztverseny egészségügyi vonatkozásairól, kiemelt figyelmet fordítva a vízminőség elemzésére, a hosszú repülőút miatti esetleges keringészavarokra (ennek elkerülésére kompressziós zoknit javasolt) és a klimatizált, túlhűtött helyiségek megfázásos veszélyeire.

(MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS