Galló Vilmos tizenhárom éves kora óta játszik Svédországban. A junior-válogatott jégkorongozó az idei szezonban már a Linköping első osztályban szereplő felnőttcsapatában is bemutatkozott. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt: eljutni az A csoportos világbajnokságra.
Pusztai Viola • Galló Vilmos április óta nap mint nap azért dolgozik, hogy a magyar jégkorong-válogatott tagjaként eljusson a 2016-os oroszországi A csoportos világbajnokságra. Hatalmas motivációt jelentett neki, amikor a csapat Krakkóban kiharcolta a feljutást.
− A nyári felkészülés alatt ezzel keltem és feküdtem, mindent beleadtam, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen bemutatkozhattam a klubom, a svéd Linköping felnőttcsapatában – mondja a tizenkilenc éves junior-válogatott csatár.
Tizenhárom éves kora óta él Svédországban. Gyerekkori barátja, Hári Norbert a stockholmi Flemingsbergben játszott, és ő is oda ment próbajátékra. A klub egy hét múlva jelezte, szívesen látják, ráadásul az egyik család befogadta, így egyedül vágott a légióséletnek.
Galló Vilmos • Fotó: SophiaT
− Az elején elég nehéz volt megszokni az ottani körülményeket, új ország, új hely, új nyelv, de végig a célomra koncentráltam, hogy minél többet fejlődjek, így gyorsan elmúlt ez az időszak. Az iskolában „bevándorló” osztályba kerültem, ahol csak nyelvet tanultunk. Gyorsan elsajátítottam az angolt, abban a svéd hokiközeg is segített, a csapatba való beilleszkedés pedig tényleg simán ment.
Bátyja, Illés négy évvel idősebb, őt követte a jégre, és a szülei nem ellenkezték, hogy ezzel a sportággal töltse az idejét. Mást ki sem próbált, annyira megtetszett neki. Az UTE-ban kezdett jégkorongozni, majd a Budapest Stars-ban folytatta, és Kercsó Árpád hívására Zalaegerszegen is játszott.
− Nem sok idő kellett, hogy belássam, mennyivel fejlettebb és gyorsabb a játék Svédországban. Mindenben volt lemaradásom, fizikailag és technikailag is. Ezért mindenkinél keményebben kellett edzenem, hogy elérjem az átlagot. Bár igaz, egy évvel idősebbekkel játszottam.
A 2013/14-es idény óta szerepel a hokiakadémiájáról híres Linköping csapatában. Azt mondja, a körülmények ideálisak, minden lehetőség adott, hogy profivá váljanak a játékosaik.
− Az edzések gyakran nehezebbek, mint a meccsek, mert jobbak az ellenfelek. Szereléseket, lakást és napi egy étkezést is biztosítanak. Linköping igazi kisváros, ha az utcán sétálsz, mindig találkozol ismerőssel. A szórakozási lehetőség azonban kevés, így sok időt töltünk együtt a csapattársaimmal, ami a meccseken is meglátszik.
Az elmúlt szezonban a juniorcsapat tagjaként rengeteget fejlődött, miután az első sorban játszott, ami sok játéklehetőshez juttatta. Fizikálisan is erősödött, pontosabbak lettek a lövései, jobb a korcsolya- és az ütőtechnikája. Ennek köszönhetően az idei szezonban már nemcsak korosztályában, de a felnőttek között is jégre lépett. Bár egyelőre a svéd első osztályú bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is csak pillanatok jutottak neki.
− Már az, hogy a kispadon ülök, nagy szó. Öten vagyunk versenyben az U20-as csapatból azért, hogy játéklehetőséget kapjunk a felnőttek között. Úgy érzem, készen vagyok a felnőtthokira, látom az edzéseken, hol tartok a felnőttekhez képest. De türelmes vagyok, hiszen tizenkilenc évesen talán még nem jött el az én időm, de ha megkapom a lehetőséget, nem hagyom kihasználatlanul.
