Hatalmas megtiszteltetésben részesültek a magyar válogatott legendái a Puskás Arénában

Korábbi férfi és női válogatott labdarúgók, szövetségi kapitányok kaptak meghívást a Magyarország-Anglia vb-selejtező mérkőzésre – de a legendák mostantól minden hazai válogatott találkozón saját szektorukból szurkolhatnak a csapatnak.

A lehetőséggel számos egykori kiváló futballistánk élt is, akik igényes környezetben, nemzetiszínű dekoráció mellett élvezhették a találkozót, finom ételeket és italokat fogyaszthattak, miközben egymással és szurkolókkal is beszélgettek a régi időkről és a jelenkor magyar válogatottjáról. Sok szurkoló meg is ragadta az alkalmat, hogy egykori kedvencével, a magyar futball valamely legendájával készítsen közös képet – írja az mlsz.hu.

Az angolok elleni találkozóra Rákosi Gyulától Zombori Zalánig több generáció is kilátogatott. Felavatta a legendák szektorát Pisont István, Garaba Imre, Disztl Péter, Rab Tibor, Mucha József, Csongrádi Ferenc, Paróczai Sándor, Kovács Kálmán mellett még több korábbi válogatott játékos és szövetségi kapitány – ahogy a női futballt is számos egykori nagyság képviselte, mint például Kern Edit, Kiss Lászlóné, Maticza Katalin, Paraoánu Aranka, Szabó Ilona.